Ma egészen "korán" írom ki a híreket így valószínűleg sok kimarad, amit majd szombaton összegyűjtök.
Across the Spider-verse
Lapunk egy három részes minit Scarlet Spiders címen. Mike Costa írja és Paco Diaz rajzolja. A mini három Skarlát pókot követ, az aktuálisat a marvel unverzumból (Kaine), az ultimate női klónt (akit már hívtak póknőnek és fekete özvegynek, de SOHA Skarlát/Vörös Póknak) és egy alternatív Ben Reilyt.
Bár az Ultimate Spider-man-ben nem lesz látható a Spider-verse event mégis az utóhatásait az a világ is megérzi.
Aki nem tudná: Spider-verse egy nem sokkára induló Pókember event, amiben Morlun (aki szerepelt a magyar Hihetetlen Pókember lapjain is) elkezdi megenni a pókembereket az egész multiverzumban, így azok összefognak ellene.
Daredevil (az ő sztoriját is itt mondta el az író Mark Waid) szembe kerül a manipulátor Purple Man-el 8-9-es számokban. Ám nem csak vele, de a megannyi leszármazottjával, akiket az évek során írtak neki.
DC Champions panel
A legtöbb hír nem új, leszámítva, hogy az Earth 2-n félbe maradt történetek (Pl: red lantern) végre választ kapnak a heti sorozat megjelenésével.
Avengers Now
Két új címet jelentettek be:
- Angela: Asgard's Assasin. Kieron Gillen és Marguerite Bennett írja és Phil Jimenez és Stephanie Hans rajzolja.A főszereplő Odin eltitkolt lánya, az angyalok által nevelt testvére Thornak.
- Captain America and the Mighty Avengers. Al Ewing és Luke Ross-tól. A sorozat novemberben indul és az eddigi Mighty Avengerst váltja le. Nem meglepő mivel Falcon eddigi is tagja volt annak a csapatnak az már érdekesebb kérdés, hogy mennyire változik az utca Bosszú Angyalai felállás ettől.
Dark Horse
Jim Zub váltja Brian Wood-ot Gail Simone mellett a Conan/Red Sonja crossoverben. érdekes választás mivel az író sosem írt még Conant. A képregény mini három találkozást mesél el, a fiatal és vad korszakukat, az érett és tapasztaltat (amiben mindkét jelenlegi sorozat játszódik) és az idős (gondolom uralkodói idejüket).
Pár helyen hírként olvastam így itt is megemlítem pedig én már jó ideje hallottam erről: Mike Mignola új Hellboy képregényt kezd Alex Maalev-vel, Hellboy and the BPRD címen.
Boom Studios
Újabb Carpenter klasszikus kap képegényes sorozatot. Most a Escape From New York film világa támad fel.
IDW
Ez a kiadó nem fél a kiakasztó crossoverektől. Ezért kapjuk meg az Angry Birds / Transformers sorozatot.A sztoriban a robotok most a AB világába esnek és hozzájuk hasonlóvá alakulnak át.
Új címek még:
- Galaxy Quest: Erik Burnham és Nacno Arranz-tól. A zseniális sci-fi vígjáték folytatása.
http://www.comicbookresources.com/?page=article&id=54317
- Transformers Punishment: John Barber (TF: RiD írója) és Livio Ramondeli.
Új digitális sorozat.
- Drift: Empire of Stone. Shane McCarthy és Guido Guidi
Főszerepben mindenki kedven álca vagy éppen autobot transformere.
- The Fall of GI Joe. Karen Traviss és Steven Kurth
Egy realistább rajzstílust kapó GI Joe cím lesz.
- És még három új My Little Pony képregény, ezekből egy szót se értetem, bocsi:
Friends Forever. Katie Cook és Andy Price
Flim Flam Brothers with Granny Smith. Christina Rice és Tony Fleecs
POWER PONIES. Ted Anderson és Ben Bates. Ezt felfogtam a pónik szuperhősök lesznek.
Grant Morrison Multiverzuma
A jó hír, hogy ő érti, íme a dc multiverzum térképe:
A negyedik szám lesz a Charlton képregények világában, ahogy az az univerzum lassan formálódik a Watchmen világgá. Az ötödik Thunderworld, a shazam/captain marvel világról fog szólni, amiben Sivana lemásolja a misztikus villámot, hogy technológiával ellenpárokat alkosson a marvel családnak. A hatos pedig a Stan Lee alkotta dc verzumban fog játszódni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.