Zspider alkotói blog

Tudom, hogy elmaradtam novemberrel és ígérem pótolni fogom, amint tudom, mert a novella késze van, de addig is fogadjatok egy karácsonyi különkiadást a Kőkorszak szériából.

Kőkorszak karácsony

 

A legendáink régi igazságokból állnak, amit a fantáziánk tett hatalmassá. Gryla az első legendája volt az emberiségnek. Mikor egy törzs hasztalannak ítélt egy tagot általában megölték és megették, de párszor egyszerűen száműzték. Az ember ifjú korábban könnyen engedett elveszni egy életet, akár egy gyermekét.- Nem volt ideje nevelni, őrizni és tanítani, ha egy nem követte a szabályokat nem számított nagy vesztességnek az élete hisz csak hátráltatta a törzsét.

Mikor egy gyermek elkóválygott a téli hidegben a törzs holtnak nyilvánította, embert küldeni utána feleslegesnek tűnt, hisz csak kockáztatnának egy okos egészséges tagot egy szófogadatlan és hasztalan kölyökért. 

A kislány és kisfiú egymásba kapaszkodva, tévelyegve járta az erdőt. Csak játszani akartak mielőtt a nap eltűnt a setét fellegek között, de mire észbe kaptak eltévedtek a szurok fekete téli sötétségben. A fagyos és maró hidegben a szinte alig éltek. Remegve , valami ősi ösztönből hajtva próbáltak fényt keresni a süvítő szélben és vakító hóesésben. Ismerte a mondákat, ha egy gyerek eltévedt vagy nem viselkedett akkor jött Gryla, a száműzött. A nőnek nem volt törzse és télen a vadászat szinte lehetetlen volt. Egy este úgy döntött Gryla, hogy meglátogatja a többi törzset és elkéri a sérült, hangos és szófogadatlan gyermekeket vacsorának.

A fák között valami reccsent. A két gyermek rettegve egy nagyobb fához rohant és a kiálló gyökerei takarásába bújtak. Egy markosabb vadász méretével rendelkező púpos alak vánszorgott a fagyos hózáporban, de a vihar nem lassította a lépteit.

Szőrméi alól egy hórihorgas hosszú zöldes bőrű orr bújt elő. Nagyokat szippantott a perzselően hideg levegőből. Nyálkás hangon szörcsögött az alak, ahogy illatmintát vett. Hangosan cuppogott a száját nyalogatva. Az apró gyerekek tudták, hogy a nő érzi őket.

Ahogy az támaszkodva mászott át a sűrű fák között úgy fedte fel embertelen mivoltát. Sárgás, üres szemei két külön irányba néztek. Vékony, félelmetesen hosszú kezén lifegett egy köteg izom, szabálytalanul. Vézna ujjai végén töredezett szürkére rohadt körmök türemkedtek ki, néhol egy réteg körömre ránőtt egy másik. Apró álla és hosszú orra alatt egy repedezett fogsorú száj szélesre nyílt, ahogy egy vastag majdnem a gyerek alkarjával egyenlő méretű nyelv csapkodott jobbra balra, zöldes és véres nyálkát kenve a repedezett ajkakra, amik lassan lecsordultak az állára és az azon lifegő pár szál ujjnyi hosszú szakállszőrre.

A hangjában volt valami egészségtelen, mintha a tüdejéből kiállna egy darab csont, amitől sípolna minden szava. Beteges kacagással jelezte, hogy érzi a gyermekeket és feléjük tart. Büszke dorombolással, mint egy tigris mikor biztosan tudja hol van a prédája, járta körbe az áldozatait. Senki se fogja levadászni Grylát, hisz szívességet tesz, eltakarítja a felesleget, azokat, akik vissza tartják a törzset.

Gryla lassan, játékosan feléjük emelkedett. A két gyerek nem tudta mit tegyen, egymást szorítva lehunyták a szemeiket, készülve a legrosszabbra. A vadul fúvó szél elcsendesedett, sőt elnémult egy szikla a fába csapódott. A fa, ami ezer éve büszkén állt recsegve tűrte az ütést. A kislány félve felpillantott.

A fák közül lépett előt Mirz, egy a hatalmas minden férfi fölé tornyosuló kolosszusasszony. Rideg fekete szemeiből ítélet sugárzott.

- Egy gyermek sem felesleges.

Búgta mély hangján ez az erős nő. A kislány reménytelein felpillantott és látta a kőbaltát , amik a fejük fölé dobott a nő figyelmeztetésnek pont Gryla karmos mancsa elé. Gryla morogva, fordult a nő felé. A két alak körül táncolt a hó, ami egy pillanatra feltámadt szél mozgatott meg. A fakó fény, ami az égen derengett mennyi aurát kölcsönzött a szabadon álló vadásznőre, párhuzamosan az árnyékok közé rejtőzött a görbe tükreként hajlongó boszorkány.

Mirz újabb kőbaltát húzott elő. A kislány kirángatta a másikat a fából és maga elé tartotta. Gryla nedves hörgő kacajok között rátámadt a gyerekekre, de a kezét végig vágta az oda ugró Mirz a fejszéjével. A kő végig horzsolva vágta fel a kézfejét. Abból sűrű fekete vér csöpögött lassan, mintha fagyanta lenne.

- Egy gyermek sem felesleges – figyelmeztette újra a vadásznő. Gryla lassan kihúzta magát. Másfélszer magasabb lett, mint Mirz, aki így is a legnagyobb emberek közé számított, akit valaha is látott ez a világ. A boszoka újdonsült erőre lelt, már kezdett túl öreg lenni mikor egy vörös jelmezes alak elcsábította, a kecske szarvas és kecske szemű férfi élvezte a bűnösöket megbüntetni. A neve, Charos túl sikamlóan hangzott, Gryla nem tudta kinyögni, ezért Krampusznak hívta.

Mirz lenyelte a félelmét, érezte, hogy a fagy a csontjába mar, miközben ez az óriás fölé tornyosult, hosszú a nyúlt, vézna tagjaival, a bőre ráncosan mégis szorosan a csontjaira tekeredett, nem volt alatta ér, izom, vagy hús. A törékeny száműzöttből , átkozott szörny lett. Mirz nem hagyta magát a gyerekekre nézett és biccentve jelezte merre menjenek. Azok esve-kelve a derékig érő hóban elrohantak.

Gryla utánuk eredt, a vadász a lábába vágta a baltáját. A szörny alak bucskázva zuhant a hóba. Karmos kezével hasította fel Mirz karját, a nő fogait össze szorítva tűrte a fájdalmat és tovább rohant elzárva a lény útját a gyermekek elől. Grylan kiemelkedett, akár egy hús evő kecses, vékonyka négy végtagon, egy test, ami bábként idegen állatok és emberek bőrébe és szőrméjébe lett csomagolva. Jó pár harapással támadta meg az ősi nőt, aki hárított ameddig fel nem borult. Ekkor a lény átlépett felette, hisz a négy végtagja messze nagyobb volt, mint Mirz maga. Akár egy gigászi pók elindult a gyermek felé, át sétálva a fekvő vadásznő felett. A nő nem tűrte és belekapaszkodva egy lábába próbálta feltartani. A többi végtag karmolta és a tépte őt, de ő kapaszkodott.

Hihetetlen erejéhez fordulva megemelte a lábat és futva megindult  a lény alatt, ezzel kirántva a lábát és feldöntve őt. A baltájával csapkodva félre söpörte a végtagjait a Grylának, közelebb és közelebb jutva a fejéhez. Az említett fej kígyóként kapott Mirz felé, a baltára harapva szilánkokra morzsolta követ, ami a balta fejét alkotta.

A megtépett nő meredten nézte, ahogy Gryla szörny szája rágja a szikladarabokat, mint egy maroknyi apró csontot. Mirz teste vérbe borult, az apró karmolások és ütésektől meggyengülve állt. Gryla kihasználta ezt és egy határozott csapással a földre söpörte.

A hó az égbe repült, ahogy a hatalmas test lezuhant és még jobban felborzolódott mikor a négy lábán szörny módjára ráemelkedett Gryla. A hó lassan aláhullott. A száműzött éhesen meredt az áldozatára, aki felett állt, lassan hajolva felé, hogy elfogyassza.

- Egy gyermek sem felesleges – ismételte Mirz.

Gryla értetlenül a gyerekek után nézett, de azok már messze jártak. Zavartan lenézett a vadásznőre, hisz az volt az új zsákmánya. Nem értette miért említi a gyerekeket. Aztán megérezte a kést a hasánál. A száműzött a hasához kapott azzal az anyai ösztönnel, ahogy oly sokan előtte. Ekkor értette meg, hogy a vadásznő nem a törzse gyermekeiért szólt, hanem Gyrla meg nem született kicsinyét féltette a csatától. A két nő tekintete találkozott és egyességre jutottak. Gryla leszállt róla lassan vissza vette egy törékeny, öreg, púpos asszony alakját és eltántorgott. Mirz is így tett bár ő a harc okozta sebektől. A kettő még utoljára vissza tekintett egymásra, majd haza tértek.

Mirz a törzséhez és a gyermekekhez és a szüleikhez, akik hálásan megölelték a törzs hősét. Gryla a krampuszához, egy nagy hírrel.