Zspider alkotói blog

Eljött a viadal ideje. Bárdnak össze kell csapnia a gyűlölt város bajnokával, de még mindig rohadtul másnapos.

Bárdok Ura 1. rész

 

Egyszer beleköptem egy velem üvöltöző bárónő szájába. Nem akarok gusztustalan lenni csak ábrázolni egy tényt: nem vagyok okos. A nőszemély már istentelen ideje traktált minket azzal, hogy mennyire nem feleltünk meg az elvárásainak és mivel tartom, hogy nőt nem ütök meg, a szavaimra nem reagált… ez jutott eszembe. Tökéletes példája a hülyeségemnek. Három hónapig üldöztek minket az emberi és abból a társaságból szinte senkise szólt hozzám soha többé. Egyszer még meg is talált a fia, amikor átutazóban voltam a városban, (mert ismételten annyi eszem van, mint egy cseresznyemagnak) és majdnem felakasztatott.

Miért jut ez most eszembe? Mert tudom, mit gondol odakint mindenki. A Bárddal megyek ki, vagy egy másik hasonló fejszét veszek magamhoz és valamiért minden izmom ellent mond a testemben. Nem bírok még kinyúlni sem a fegyverért. Tudom, hogy a Bárddal ez a harc fél pillanat lenne, de nem akarom. Láttam, hogy mozog, ritmussal táncol a bárdjaival. Csak egyszer kéne hátra lépni majd egy nagylendülettel előre és pont két csapás között intézném el, de… nem akarom.

Ez a rohadt hely így is valami égi csodának vél, csak rosszabb, ha a Bárddal kimegyek, és pillanatok alatt győzök. Nem. A csatabárdokkal az a baj, hogy nem az enyémek. Könnyen törnek, már ha ahhoz a misztikus rejtélyeshez hasonlítod őket, amivel én szoktam járni. Gyengék. Kalapács? A súlyeloszlás a hasonló, de a fej valamivel nehezebb. Ha találok valamit, ami kellően hosszú markolatú és kisfejű… ó. Igen. Szia, édes. A nevem Bárd, ígérem, finom leszek veled.

Az egyik szolgához sétálok a kapuban.

- Hívasd ide a királyodat.

A fiú így tesz. Mikor megérkezik, a kezébe adom a Bárdot. Összerezzen, amikor rájön, mit teszek, nem kap levegőt. Szinte könnybe lábadnak a szemei, pedig tudja, hogy a párbaj után visszakérem. Próbál valami megható hálát rebegni, de én ott hagyom. Így is fáj a fejem, jelenleg a szép szavakra nincsen erőm. Gyorsan el is megy és én ismét ott maradok a gyengén világított teremben.

Tüskés buzogány, nem a legnagyobb, ami van nekik, de elég nagy, hogy meglegyen a súlya. Mivel arra számítok, hogy Elmebeteg Bárdos Úr kétkezes csatabárddal fog dolgozni. Már innen hallom a rohadt tömeg őrjöngését. A dübörgés a fejemben lüktet, mint egy harci dob. Nagy levegőt veszek. A rács kezd felemelkedni. Kint a nézők már skandálják a ritmust, amivel a várkapitányt bíztatják. A fényvakító mindjárt elhányom magamat. Kisétálok és tapsvihar fogad. Dögöljetek meg. Egy pillanatra még vissza is lépek, de a rács lehúzódik mögöttem.

A Bárdok Ura, úgy fest, mint egy gladiátor élete legnagyobb meccsén. Világoskék csíkokból álló harci festék, fekete nadrág és csizma levasalt részekkel és azokon tüskék. Jobb karja acélba van kötve és a másik válla is. Még a bal alkarjára is rakta egy védőt tüskékkel. A sisakja oroszlán mintás. Az öve pedig a nemzet két színéből álló sállal van átkötve. A bárdja… az egy csoda. Koponyás vasfás markolatú kétpengés csatabárd, a pengék oldalán furcsa jelek sorakoznak. Mágikus. Hál isten… egy trükkös vacak.

Mikor elkezdi forgatni a kezeiben ében csíkot, húz vele. Játszik kicsit a tömegnek. Rossz nézni. Főleg amikor elkezdenek éljenezni, a zajtól majdnem elájulok. Jó. Fogjuk ezt rövidre. Semmi kedvem ezzel a barommal játszani.

- Látom, csak a szent fegyverrel mersz bárdot forgatni. Gyáva féreg.

Ennyit a barátságos hangvételről. Ember eljön haverkodni és ezt kapja. Még valamit mond, de a tömeg hangja elnyomja már őt. Ez után már nem gondolkodik. Nekem ront, mint egy felvadult vadkan. Nem a legjobb támadása, de elég offenzív, hogy lássa, mit tudok. Eszem ágában sincs harcolni vele. Oldalra vetem magamat és így elkerülöm a támadást. Mikor nem vagyok teljesen másnapos akkor ez egy könnyed bukfenc, amiből fél térdre érkezem és abból már szinte egyetlen ugrással tudok vissza támadni, vagy újra elugrani. Jelen állapotomban elgurulok, mint egy boros hordó és félig a földön maradok. A tömeg nevet, ami rohadt hangos. A nap pedig túlságosan süt. A jó hír, hogy nem látok ki az arénából. Még a hercegéket sem látom, mert a fénytől kifolyik a szemem. Biztosan van egy jobb tervem is erre az állatra.

Ugyanis Kovien újra rohamozni kezd. Amennyire tudok, felemelkedem. A baj ezekkel a vértes gatyákkal, hogy részekben véd csak. Térden a kis fémdarab hiába tüskés, ha alatta van némi hely. A térdet megrúgni amúgy is baromság. Szívós csont és csak akkor okozol igazi kárt, ha elmozdítod, vagy körülötte valamit elszakítasz. Egyszerűbb rögtön a térdvédő alá adni egy rúgást. Ott puha, érzékeny, gyenge a láb.

A rúgás után úgy borul mellém, mint egy sószsák, de nem áll meg. Oldalról próbálja a bárdjával beleszeletelni a homokba. Elugrok oldalra, de most végre talpra esek. Oh… berázódott az agyam. Mennyire fair harcmozdulat lehányni a bajnokot?