Zspider alkotói blog

Pár hét szünet után kőkeményen jön a Horror Hava, rockkal, mert rossznak született. Igazi anarchista motoros bandáról szól a mai sztorink.

Mennydörgők

 

A sivatag közepén csak egy magányos autópálya van. Szürke villámként szeli ketté a végtelen homok és kőtömeget. Ezt a villámot lovaglom most meg. A chopper, amin ülök, hat éves, az én kicsikém. Ez a szépség a motorháztetején egy aranyszínű skorpió rajzzal, mert az jutott eszembe, amikor először ráültem. A kormánya a két ollója és a morgása, mint annak az ízeltlábúnak a fenyegető hangja. Istenem, de imádom ezt a masinát.

Száguldok a határtalan ürességben és nincs, ki utamat állja. Talán a városokat rendőrök és kormányzók vezet, de az utakon én vagyok a király. A kabátomon két villám halad lefelé egy koponyából jobbra és balra. A bandám jele. Mennydörgők, a családom. Csak egy moci és egy puska ez kell nekünk. Minden mást elveszünk.

Meglátom a kávézót a semmi közepén, az ablakokból pár be van törve, jó helyen járok. Itt van. Lassítok, majd leszállok a chopperel. Ahogy leállítom a motort, mintha könyörögne, hogy ne hagyjam itt. Bár harcba vonulhatnék veled édes. Sajnos nincs hely egy falatozóban, hogy veled táncoljak.

Már a küszöb tiszta vér. Mocskos állat. Nem csoda, hogy ennyi tagunkat kinyírtad. Gondolom most jól megerősödtél újra. Nem kockáztatom meg, hogy újra utánunk jössz. Mégiscsak mi idéztünk meg.

A hely bűzlik a nyers és friss emberi hús, belek és vér szaga mindenbe beleívódott. A testek szanaszét vannak tépve és köpve. Minden lelkierőm ellenére a hányinger kerülget. Legyek, rohadt, átkozott legyek, mindig teli van velük a hely. Ha nem a bűzre, hát utánuk jönnek. A duplacsövű puskát élesítem. Kisfegyver, elbírom egy kézzel, a másikkal kiveszem a laposüveget a farzsebemből. A rohadt életbe még a plafonról is vér foly… nem!

Lassan reagálok. A rohadék már rám ugrik és lövésem bőven mellé megy. Én hátra vetem magamat bele az egyik boxba és ő kicsapja a kezemből a flaskát. Az acélbetétes csizmát texasban vettem, egy nagyobb fegyver szállítmány eladásából. Most hároméves, túlélt sok durva dolgot. Többször mostam le róla mások vérét és kapartam le az arcbőrüket, mint amit érdemel ez a hűséges lábbeli. Ezzel rúgom pofán a dögöt.

A démonra nézek és tudom, hogy hibáztam. Egyedül jöttem valami után, ami a bandát is megfelezte. Nem tehetek róla. Jó barátaimat zabálta fel ez a hat végtagú szörnyeteg, és ami a végső húr volt: a lányom után ment. A fiúk azt mondták, hogy várjak. Visszaérnek a többiek és ők bekötik a sebeiket, de nem bírtam ki. Csak a kicsimre gondoltam és arra, hogy ez a karmos sátánfattyú majdnem hozzáérintette a piszkos ujjait. A gondolattól és üvöltenem kell.

A hangom akár a mennydörgés, amit felülés közben egy lövés okozta hangorkán kísér. Parázsló ütés találja e a teremtmény bal oldalát. Mondanám, hogy a vállát, de az olyan lenne, mintha emberszabásúnak nézném ezt a rovarszerűen páncélos pokolfajzatot.

Zabáló. Így hívjuk a fajtáját. Lényegében egy kerek vagy inkább függőlegesen ovális test, felső részén egy maroknyi tejesen rendszertelenül elhelyezkedő vörös gombszem, az oldalán hat ízeltláb és középen szinte az egész első részét a testének betakaró száj, amiben több fogsor is van összevissza. Akkor a pofája, hogy nincs is hol vagy mivel emésztenie, de végül is az ördögalkotása minek neki gyomor? Csak eszik, amitől idővel nagyobb és nagyobb lesz, de ha megsérül, akkor picit összemegy, és attól eltűnik a seb róla. Meg vagyok róla győződve, hogy a csótány az evilági leszármazottja. Ha elég gyorsan lövöd szét, akkor nem megy, össze csak megdöglik és parázzsá alakul. Ez a lilás kitinű szörnyeteg valami embertelen hangot ereszt felém. A hörgés és a sziszegés beteges keveréke. Kíséri egy gyomorforgató hánytató bűz, ami vagy egy tucat hulláé. Lőnék, de a puska üres, szóval az asztal alá nyúlok, és egy kézzel rálököm. Nem árt neki, de talán megzavarja, ameddig átvetem magamat a fotelen és elugrok a laposüvegemért. Sikerül átjutni, még pár lépésre van, de ez a szemétláda már támad. Oldalra gurulok még mindig fekve és ő két jobb manccsal feltöri a padlót, ahol az előbb még voltam. Még csak nem is ezt akartuk megidézni. A bőrkabátom lassan tíz éves. Egy éve hordtam, amikor a Mennydörgők megalakultak és egy évvel rá került rá a csapatunk jele. Többször volt újra foltozva és rendbe hozatva, mint amennyit meg tudok jegyezni. Golyónyomok, késvágások, karmolások, eső, tűz, sav, fa, fém, hó, homok, testnedvek. Az asszony szerint ki kéne dobnom, de nem megy. Ez mutatja honnan indultam és hová tartok. Mint a szamurájok kardja ez az én lelkem tükre. Büszkeséggel tölt el, ha a nap végén leveszem és sikerült megóvnom. Ha a chopper a szerelmem, ez a kabát a legjobb barátom. Sőt, a fivérem.

Egy kézzel feltolom magam és egy jobb horgot adok a mocsok szemeibe. Pár kicsi ki is pukkan, mintha csak buborékok lennének. Gyorsan kászálódok felfelé, de a fő célom, hogy felkapjam a flaskámat és előrántsam a késemet. Mindkettőn a Mennydörgők jele van, a feleségem csiszoltatta beléjük a szimbólumot, hogy mindenki tudja, kivel van dolguk. A rém kezd összemenni és két manccsal kapálózik felé, hogy ne tudjam elérni, de pont beleesik a csapdába. Az egyik karját „kézfejnél” fogva lehasítom.

Beleremeg, amikor hallom a fájdalmas sikolyát, kiráz tőle a hideg. Ismét vágok. Áááh… a franba!!! Felém harap és megtépi a karomat. A kabátom ujja tökre ment, de szerencsére a szájába állt a kés. Elhátrál, hogy kiszedje én pedig a pultnak dőlve a véres kezembe veszem a laposüveget. A feketebőr szétszakadásával a véres keresztül is látni a tetoválásomat. A szexi sellő visszamosolyog rám. Mi kell ahhoz, hogy sellő legye az ember alkarján? Életem első üveg vodkája, amivel megünnepli, hogy kicsapták a gimiből.

Kinyitom végre az üveget és meghúzom. A nyelvem összehúzódik a torkom szárazabb, mint valaha és a vérem lángol. Mintha élve égetnének el. A rohadék érzi rajtam. Bizonytalanul közdeleik. A látásom elvörösödik. Valami meleg csurog végig az arcomon. Véreznek a szemeim. A gyomrom felkavarodik. A Zabáló teljesen meglepi, amikor lehányom.

- Démonvér… ezért idéztük idióta. A véredért.

Egy csapatnyi motoros így is a pokolra kerültünk volna, hát idehoztuk magunknak azt. Mikor megjelent az első démonunk majd összecsináltuk magunkat és gyorsan ölni kezdtük. Mire kinyiffant az egyik srác valamiért - fogalma sincs miért – belekóstolt a vérébe és hirtelen olyan lett, mint ő. Erős, vad és szárnyas. Hamar összeraktuk a képet. Ezek az ördögök erejét ellehet lopni, ha megiszod a vérüket. Egyszerű képlet: idéz egyet, nyírd ki, tárold a nedveit, majd ha kell, húzd le és dobj egy egész autót a zsarukra.

- Lányoh…

Ez… beszél? Halucinálok?

- Mit mondtál?

- Kehh nehünh a démonhvérűh fattyhú!

A szavakra egyszerűen elvesztem a fejemet. A gyerekem. Őt akarják. Nem. Nem! NEM! A felső részébe harapok a fejének. Zabáló a Zabáló ellen. A mancsai elkezdenek tépni, de nem foglalkozok, vele csak még szorosabban harapok. Újabb és újabb vágások, de nem fájnak, az adrenalin vagy az pokoli erő? Nem tudom és nem is érdekel. Retteg. Haldoklik. Most én zabálom fel őt. Újabb szorítás a kitin összemorzsolódik. Elkezdem nyelni az eszenciáját. A mozgása gyengül. Nem fejezem be.

Órákig küszködik, vagy pecekig. Nem tudom. Nem is érdekel. Elengedem, de már érzem a számban a hamu savanyú ízét. Oldalra köpöm a testet, ami vörösen kezd izzani.

- Mond meg a haverjaidnak…

A szavam megakad, miközben keresem a cigimet és látom, hogy a mellkasom teljesen szét van cincálva. Ez életveszélyes… sőt. Halott vagyok. A vér tart életben. Heh… démonvér tart a pokol kapuján kívül.

- Nem érdekes. Úgy fest, majd személyesen intézem a dolgot.

Ezzel a lényből megmaradt halom parázs kialszik, és csak hamu marad.

- Kösz.

Kisétálok a kislányhoz. Ráülök. Még egyszer… utoljára beindítom a motort. A skorpió harcra kész. Ha pokolra megyek, hát motoron teszem. Gázt adok és irány a pokol. Mosolygok, ahogy az út homályosodni kezd. A sivatag meggyullad és ezer vicsorító szörny pillant rám. Rettegjetek. Mennydörgő a Földön, a Mennyben és a Pokolban.

 

VÉGE