Zspider alkotói blog

Az ősi korokban is félte már az ember az október hideg hónapját és volt, aki ezt már akkor is ki akarta használni.

Kőkorszak Hagyományok

 

Gyertek csak gyertek. Hadd meséljek nektek valamiről. A félelemről, a horroról, amit egy sötét és változó hónap hozz el. Később ezt majd úgy hívják, hogy a horror hava, de most kezdjük a legelején.

A Horror Hava egy ősi fogalom, még ha nem is tudták az emberek az mit is jelent.. Mikor az ember megragadta az első követ azonnal tudta, hogy ez az időszak más. Az idő lehűlt, a növények elhaltak, az esték hosszabbak lettek. A fákat sűrű köd nyelte el, abban zavaros alakok jártak, az avar recsegett és ropogott, mint amikor a ragadozó ólálkodik az árnyak között. A süvítőszélben sikoltásokat hallottak az emberek, a fákon a száradt falevelek a legkisebb szellőre is úgy rezegtek, mint ezer zümmögő rovar hada.

Az ember félte ezt az időt, félte mi rejtőzhet a ködben, mi szólítja őt magához a szélben. A tűz védelmet adott nekik, a lángokból melegség járta át a csontjaikat, akár egy anyag, akik átkarolja a félő gyerekemet. Egy rövid pillanatra az elveszettek ott ültek velük a tűz mellett.

Mindenki félte azt, ami a sötétben jár. Ezek az idegen hangok akár valami szörnyek, sikoltások, mint egy ember, de teste már nincs. Mikor a szél felkapja a leveleket és azok rátámadnak az emberre, a teste libabőrös lett, mintha egy sötét és félelmetes alak kaparná a hátát.

A törzs tagjai gondolkodtak. Kell lennie rossznak és jónak. A jó lelkek az őseiké, akik védik őket, ölelik akár a tűz. A rosszak, biztosan olyanok lelkei, akiket nem kedveltek. Gyávák, bántók és árulók szellemei, akik sikoltva repülnek és vadásznak a halandókra. Nem őrizhetik magukat egész este, ezért arcokat faragtak a fákra és a zöldségekbe. Azokkal díszítették a barlang bejáratát, így a sötét lelkek mindig visszahúzódtak a ködbe, látva, hogy figyelik őket. Ezzel nyugtatták magukat az első emberek.

Itt lépek én be a történetbe. Be se mutatkoztam még! A nevem Charos, a porondmestere eme színjátéknak. Kérlek, fáradjatok velem. Lássuk, ez a barlang mit rejt. Gyertek fertőzött játékszereim és… miért álltak meg aznap este?

Mert pár retekre arcot kapartak? Mert gonoszan mosolyog egy fadarab? Ne menjetek vissza! Parancsolom, hogy gyertek vissza!

Nevetséges. A szörnyek, miket alkottam, úgy menekültek el, mint a gyermekek. Pár egyszerű arc, pár rémisztő forma és máris. Máris… Azok a szemek üresen bámultak engem… Nem léphettem csak úgy be, ha ezek néznek. A patám perzselte a követ, amin fel és alá sétáltam tehetetlenül, ahogy újra és újra megpróbáltam közelebb lépni, de azok a tekintetek….

A bent hallottam a kacagó embereket, a fa ropog, mintha az is velük nevetne és a füstben formák táncolnak körülöttük. Pár szinte engem néz. Egy utolsó próbát tettem. A lábamat megemeltem, de nem bírtam előrébb rakni. Kényelmetlenül elhátráltam. Megigazítottam a nyakkendőmet, a kalapomat és a botommal megütöttem a földet. Szóltam a fiúknak, hogy ma kapnak egy is előnyt a barlanglakók.

Még eljő az én időm… Hehehehehe!