A csata rosszul áll és csak rosszabb lesz. Lehet, hogy Bárdnak mégis van egy ura?
Bárdok Ura 2. rész
Az izmokból álló torzszülemény nekem ront. A bárdjával őrültként csapkod. Szerencsére a buzogány gyors és tudom hárítani az ütéseit. Először hagyom támadni. Minden csapás után hátralépek, ez akaratlan felfogni egy ekkora fegyver ütését nem kis munka. Utána taktikát váltok és megtámadom. Barmok Ura olyan büszkén mozdul el egy egyértelműen felmérésre szánt támadás elől, mintha egy hadsereget győzött volna le.
- Hogy élhettél eddig te szánalmas ember?
- Nem vagy az a kedveskedő fajta ugye?
Kérdezem vissza és hárítom az csapását egy ellentámadással. A két fegyver az égben a fejünk felett „összeakad”. A fémtüskék közé fogtam a bárdpengéjét. Mindketten minden erőnkkel nyomjuk a másik felé. Hátrányban vagyok. Ő az erősebb és a még csata hevében is érzem a tegnap alkohol káros hatásait. A trükk arra, hogy elrántsd a fegyvered és oldalba támad az ellenséget az, hogy el kell hinnie, hogy te igenis le akarod őt gyűrni. A karmaimon az izmok megfeszülnek és az erek szinte felszakítják a bőrömet. Minden erőmet beleadom. Elkezd a fegyverem felé közeledni, ezért ő hátralépve meg támaszkodik és ellennyom. Ekkor elkezdem elengedni, de fokozatosan, ha érzi, hogy engem akkor védekezni fog, de így csak azt látja, hogy a fejem egy speciális dinnyenyitási rituálén fog részt venni.
A tüskésbuzogány az egyik legmocskosabb fegyver a világon. A buzogányok általában kerekek, így ha hárítasz velük vagy a markolattal teszed, vagy idióta módon a fejével, amiről az ellenség pengéje a képes pont rád csúszni tovább. Íme, a tüskésbuzogány. A tüskék megállítják a pengét a csúszásban. Ügyes forgató kardokat tör vele. Egy amatőr, mint én csak képesek iránya forgatni vele az ellenség csatabárdját. Jobbra vezetem a csapást, majd egy teljes fordulással az oldalába vágok ezzel az ördögi eszközzel.
A fickó van annyira szívós, hogy talpon maradjon az ütés után. A vértje beszakadt és a fegyveremen karmazsin vére folyik. A tömeg végre elkussolt. Itt volt az ideje. Pár lépést elhátrálok. Kifújom magamat.
- Vége van. A vér az enyém.
Mondom nyugisan. Semmi beképzelt felvágás. Nincsen kedvem hergelni egy elmebeteget. A fickó a vérző oldalát fogja, és kigúvadt szemekkel néz rám. Ó ne…
- Nem! - üvölti el magát. - Még nincsen vége! Ameddig te meg nem halsz!
Mikor haltak ki az értelmes emberek? Hol voltam én akkor? Hogy maradtam le róla?
- Stigmene!
A szavakra a bárdja feje lángba borul, mert mi a jó édes lószarért ne tenné! Úgy rohamozik felém, mint valami bika, ami készül felöklelni. A gond az, hogy kezdek kifogyni a trükkökből. Hát… ha nem tudsz ellene mit tenni… tarts vele. Üvöltve én is neki iramodok és vele egyszerre csapok. A tüskék érintéskor elkezdik karcolni a varázsjeleket és a fegyver felrobban. Mindent elnyel a vakító fény és a tűz perzselő hője.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.