Zspider alkotói blog

Bárd olyan jót bulizott, hogy még arra sem volt képes, hogy pénteken megjelenjen rendesen. Tipikus... Bárhogyan is pénteken lesz a hatodik rész rendesen. Ez egyszeri csúszás volt.

Másnap

 

Ennyi ivás után csak egyszer keltem egy hatalmas és díszes szobában selyemtakarók között. Amikor egy nagyon részeg napon egyszer betörtem valakihez. Most is a madarak átkozott csiripelésére ébredek, de most senkis e próbál fegyvert emelni rám. Szokatlan, de tetszik. A felszolgálók besétálnak. Pár nagyon szimpatikus telt idomú leányka. Úgy ámulnak rám, mint valami istenre. Édes jó egek, de rohadt félelmetes ez.

- Ideje készülődni jó uram.

Készülődni?

- Mire?

- Hát a próbákra – mondja az egyetlen lány, akinek van, mersze megszólalni a többi csak ruhákat rak ki nekem és ételt. – Ön, és Kovien nagyúr megegyeztek, hogy ma barátságos harcban mérik fel az erőiket.

- Szerintem én tegnap megkértem egy kutya kezét is, de remélem, a ceremóniát nem tervezitek megtartani.

A felszolgálók kacarásznak ezen pedig erre még emlékszem is. Kikellek az ágyból és az egyik lány eldobja a tálcát a másik kettő pedig meredve bámul rám.

- Meztelen vagyok, mi?

Szégyenkezve a szeműket takarják és bólogatnak.

- Magamra hagynátok?

Távozáskor még az egyik visszapillant. Felkapom a vizet és kiiszom az egész csuprot., mintha dobolnának a fejemben. Védelmemre szóljon józanul nem bírtam volna ki ezt a helyett. Hogy bírják ezt királyok és uralkodók? Minden róluk szól, róluk vannak elnevezve és a képükre építve, az emberek pedig úgy néznek rájuk, mint az elmebetegek, vagy imádnak, vagy gyűlölnek mindennél jobban. Ez az egyik legkényelmetlenebb dolog, amit el tudok képzelni. Még annak se örülök, ha ismeretlenek tudják a nevemet, de ez? Ez egy rémálom. Mindenki azt hiszi, ismer, mert hallottak rólam történeteket. Innen érzem annak a hatalmas szobornak az árnyékáét és fullasztó.

Egy gatyával és egy zsemlével később már a lépcsőn sétálok lefelé. Kint minden fel van díszítve és szinte királyi fogadtatás állt. Annyian fújnak, mint ahányan tapsolnak. A sebesen összeállított gladiátor veremben a Kovien tart „bemelegítést”, három társát veri laposra. Az emberek inkább arra kezdenek figyelni és engem felkísérnek a herceghez. Istenem, de rohadt nagy itt a fény, nem lehetne eltakarnia napot valamivel?

A herceg és a törpe egy-egy széken nézik az edzést, amikor megérkezek, a kölyök már pattan is felém.

- Bajnok! – Áú. Csendesebben.

- Bárd. Maradjunk a Bárdnál.

- Remélem jól aludtál.

- Csodálatosan, mint egy ágyban.

Mondom és elveszek egy kupa bort. Már a szagától rosszul vagyok és visszateszem. Egy szolgálót a grabancánál fogva húzok magamhoz.

- Hozz nekem vizet, kérlek.

Leülök az egyik székre és a karfára támaszkodva a kezembe rejtem az arcomat.

- Mi is ez a próba?

- A bárdok próbája – mi más is lenne. – Ebben két férfi küzd az első vérig általuk választott fegyverrel, a falakon csatabárdok vannak, így nem tudnak elmenekülni. Az ősi időkben a csata életre-halálra ment, de a királyságunk történelmében ez meg lett tagadva. Bocsássatok meg, de egy pillanatra el kell mennem.

Mikor távozik, én ott maradok a mogorva törpével. Ő csak a bárdot nézegeti elemezve.

- Kis egér – szólítom meg. – Tudom, hogy valahogy ez a te és majomember gonosz terve, de hogy tisztázzuk – lentről egy sikolyt hallok és a fejem belekong az üvöltésbe, fáradt vagyok ehhez. – Ha ezt túlélem én, megfojtalak.

- „Ha” sikerül, sok szerencsét kívánok majd hozzá.

Mondja mosolyogva a törpe. Mi a neve? Tudom, hogy mondták, de mi is volt? Biztos valami törpés, amihez szinte fulladozva köhögni kell, hogy ki tud mondani. A tömeg lassan gyűlni kezd és a herceg visszatér.

- Bajnok, a kíséret most levisz, a fegyvertárba ott kiválaszthatod a párbajod eszközeit, miket szívesen magaddal vinnél.

Megindulok lefelé és a kölyök még utánunk szól:

- Még valami! Jó szórakozást.

A legrosszabb része, hogy komolyan gondolja.