Kár... pedig jó volt...
Akasztott ember
A kötél a nyakamra szorul, egy pillanatra levegőért kapok, de aztán megnyugszom. A légzés nehéz, de végül is arra a pár pillanatra… már mindegy. A hóhér keze még messze van a kartól, mégis úgy érzem, hogy a csapóajtó magától képes lenne lenyílni. Folyamatosan le-lepillantok, hogy megnézem, még ott van-e. A bűneimet sorolják, de nem is figyelem. Sose voltam jó ember, csak jól akartam érezni magamat a bőrömben, de soha nem tettem olyat, amit megbántam volna. Végül a tömeg felém fordul és felteszik az utolsó kérdést. Akarok-e a végső szó jogával élni és bevallani mit bántam meg. Vicces. Pont ezen gondolkodtam.
- Kár, hogy hagytam magamat elfogni.
Mondom hanyagul és még páran kacagnak is, majd hallom a recsegést, ahogy a kar megmozdul. A föld eltűnik alólam és zuhanni kezdek. A nyakamnál érzem a szorítást, majd valami a tarkómnál reccsen egyet. Kár…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.