HTML

Zspider alkotói blog

Friss topikok

  • Joleia: Kedves Zspider! Aranyos sztori, én hiszek ezekben a dolgokban és én rengeteg történetet tudnék me... (2017.10.02. 16:09) Horror Hava 2017: A macskák látják a szellemeket
  • doggfather: olvasd át még egyszer, mert tele van elgépeléssel! (2014.01.12. 08:44) Az Év 13 Legjobb Képregénye
  • The Comic Cat: Ilyenkor úúúgy örülnék, ha tudnám, hogy szívtál valamit előtte :D Egyébként, valahol igazat kell ... (2013.07.31. 11:18) GI Joe – Real american Trauma
  • Zspider: Tíz éve írok novellákat. Korábban írtam életem első képregény forgatókönyvét és van jó pár teli ra... (2013.03.25. 03:55) 10 éve írok
  • dobos4tamas: El kell majd mondanod, hogy mennek ezek a dolgok! Ahogy leírod, hogy szinopszist vár egy rajzoló t... (2012.04.12. 19:46) 2012: 2 képregény, 3 hónap alatt

2019.10.04. 12:43 Zspider

Kőkorszak 5. A láp sámánja

Egy újabb klasszikus karakterem jelenik meg, őt képregényemből ismerhetitek:

Kőkorszak 5. fejezet

A láp sámánja

 

A sötétség klánjának szikláin túl a tó messzi útján, melyről a kígyó patak táncolva járt, egy áruló folyam csordogált. Ez vezetett a halál lápjába. Mirz karjaiban a sérült ősemberrel vezette a népét. Előttük egy sötét szőrmékbe burkolt alak ment. Oly hosszú ideje élt a mocsár szívében, hogy az öltözetét befedte a moha és a gomba. Zöld és fehér kinövések takarták a valamikori bundát, amit nem csak vállaira dobott, de a fejét is takarta vele, mint egy kezdetleges csuhával.

Ez a fakó emberi alak kezét lassan emelte a távolban álló göcsörtös fára eszkábált házra mutatva. Uszadék fa és vadak bőre alkottak sátorszerűséget egy nagyon strapabíró ágon.

- Itthon van – súgta a remegő hangján a köpenyes alak, látva a tűz táncoló fényét a bőrök leple mögött.

A vadászok gyűlölködve szinte undorodva néztek körbe a derékig érő zöldes mérgező vízben. Csak halál járta ezt a vidéket, nyálkás szörnyek és mérgező növények otthona volt. Csak az jött ide ki megakart halni vagy az, akit száműztek. Mirz arcán düh és gyűlölet tombolt. Szívében aggodalommal képzelte el mi történt kedvesével, de tudta, hogy a helye itt van. Se B’rd, se a törzsvezére nem engedte volna neki, amire most készült.

Régen a törzsnek voltak sámánjai. Sötét mágusok, akik életet adtak és vettek el. Nem tudorok, mint Da. Ezek az emberek oly erőt hordtak, amitől már a létük undort keltett másokban. Örök setét árnyak kísérték őket, mert amiket tettek az még egy ennyire ifjú lelkeket is megrontotta. Pontosan ezért, idővel a törzs száműzte a saját sámánját.

A „hámló” P’tr. A varázsától a bőre lehámlott és alatta zöldes pikkelyes sömör fejlődött ki. Haja csimbókos zsíros gombócokban lógott. Gyenge nehézkes tartásán rontott a sántítása, amit annak köszönhetett, hogy a lábai már nem bírták a láp nehéz vidékén a járást.

- Itt vannak – jelentette be recsegő hangon a csuklyás alak.

P’tr bólintott az öreg mentorának. Pillanatokkal később Mirz belépet a sátorba és átlépett az elfelejtett szellemen. Kezében hordozta a sérült ősembert a másik törzsből. A Hámló megszokta, hogy néha a sötétség gyermekei hozzá hozzák el a betegeiket, de egy idegent még sosem raktak színe elé.

Értetlenül kérdezni akart, de mielőtt megtette volna meglátta a sebeit. A zöldes nyálka, ami vérként szivárgott a testéből méregnek tűnt. Közelebbről megvizsgálva a kénkő szagát érezte rajta. A köpenyes árny a háttérben pillanatokra semmivé foszlott majd újra összeállt.

- Gonosz – búgta P’tr és Mirz bólintott. A sámán intett a nő felé, hogy távozzon, az bizalmatlanul kivonult a társaihoz. Gombák, furcsa főzettek és növények darabjait szedte össze az ősi varázsló. Miközben ezeket egy ceremónia kísértében rászórta, segítséget kért az őt kísértő lélektől. A fakó alak keze a sérült elméjébe nyúlt majd a tanítványéba. A kettő gondolatai összeolvadtak.

P’tr egy kráterben ébredt. Látta az ében sziklát, amiből zöldes csápok támadtak a nőre. Szegény elméjébe örökre beleégett ez a pillanat így a sámán szinte egy kifeszített örökkévalóságban állt. Halál, félelem és gyász markolta a sámán szívét, mert érezte azt, amit a nő, ahogy a fivérei és nővérei elvesznek ennek az átoknak a hatására. Látta a fertőzötteket megölni a többieket. Érezte a vér szagát, az égett fém csípős bukéját. A sikolyok között viszont hallott valami mást. Sötéten suttogó szavakat.

Kereste a forrását és megpillantott valamit, az egyik ősember mellett. Egy halovány formát, aranysárga szemekkel. A nő nem fogta fel mit is érzékelt ott így a sámánnak nagyon kellett összpontosítania, hogy abban rövid pillanatban még jobban a hang irányába forduljon. A vörös jelmezes, szőrtelen emberszerű alak, szavai közben villás nyelve táncolt akár a kígyónak.

Hirtelen az emlék megremegett és az aranyszemű démon, kecskéhez hasonló négyszögletű pupillákkal átkozott szemei pontosan a sámánra néztek. Az ördög még egy emlékben is látta, ha figyelik. A kettő meredten bámulta egymást majd Charos lángjai kicsaptak P’tr felé.

A valóságban a sámán lángolva zuhant hátra. Az arcát és a kezét vörösen táncoló tűz borította, amit szerencsére hamar eloltott. A vörösen hólyagosodó kezére pillantott a sötét varázsló. A fájdalomtól remegett, de tudta, hogy a veszély nagyobb, mint bármi, amit valaha is látott ember.

Kilépett a vadászokhoz és keserűen rázta a fejét. A legtöbbet nem érdekelte a nő sorsa, csak örültek, hogy haza térhetnek, de Mirz kételkedve nézte a sámánt és a szőrme alá rejtett karját. Azonnal megindult a sátor felé, de P’tr megállította.

- Ami őt megölte, az jön felénk. Véd a törzset.

- Te mit csinálsz sámán? – kérdezte a nő mély, borongó hangján.

- Én is így teszek.

Mirz nem bízott a sámán szavában, de tudta, hogy igaza van. Ha még van azokból, akik ezt tették a nő törzsével kitudja, mit tesznek az övével. A vadászok vezére megfordult és kivezette az embereit az átkozott lából.

P’tr bevonult a sátorba és elővett egy kiélezett agyart. A nő, az otthona padlóján ébredezett. Émelyegve, erőtlenül próbált felkapaszkodni. A sebei nem voltak halálosak, de elég súlyosak, hogy már ő is lássa a sámán mesterének lidérci alakját. Nem volt ideje ettől megrémülni, mert elfordulva a sámánt vette észre, aki a csont késével leszúrta őt. A haldokló nő még remegett, kapálózott, talán könyörgött is, de P’tr csak a furcsa szavait ismételgette. Hangokat, amiktől képes megtenni a lehetetlent. Ennek viszont ára van. Minden esetben mikor változtatni akar azon, ami örök e világban, fel kell áldoznia belőle valamit. Általában elég magából egy darabot adnia, de most valami nagyobbra készült.

A nő utolsó lehelete kíséretében a vére, ami eddig egy tóként gyűlt össze alatta az uszadék fa erezetei között csordogált le a palánk széléig. Ott esőcseppekként hullott alá, bele a láp vízébe. A vízben ködszerűen feloldódott és terjeszkedett egészen a mocsár földjéig, bevonva ott heverő ősi csontokat.

Szólj hozzá!

Címkék: novella Novella A Vadkan Éve Kőkorszak


A bejegyzés trackback címe:

https://zspider.blog.hu/api/trackback/id/tr4015192252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása