Zspider alkotói blog

Kicsit megkésve, de a héten pótlok egy egész nyarat

Kőkorszak 3. fejezet

Nyárközép árnyai

 

A forró nyári napon, a fáradtan szédelgő kecsesek lassan botladoztak a tópartjához. Itt szegte meg az ember először igazán a természet szabályait. A tó védett területnek számított az állatok királyságában, ide járt az óriás, a röfögő és a kecses. Minden állatnak kellett víz, ezért a tó partján sosem támadták meg egymást az állatok.

A második szabályszegés egy sokkal félelmetesebb jövőre mutatott. A forró nyár súlya minden vadat legyűrt, ebben a hőségben a patás futók lelassultak és a hegyesfogú vadászok legyengültek. A nap melege egyenlően legyűrte az összes vadat.

Aztán jött az ember. A kecsesek hallották a vízpartján a bokrok között rejtőzködő embereket. Bizalmatlanul fél füllel mindig figyelték morgásaikat és suttogásaikat. Mégis a víz szent volt. Ameddig ittak, még az ember sem támadta meg őket. Így vélték, ameddig megnem hallották az ágak reccsenését. Az ember megmozdult és a barna bundás növényevők szökellve indultak az erdőnek.

A lándzsa és a hegyes kő ugyanolyan messzire repült meleg napsütésben és fagyos hóesésben. Az örök erdő vadjai végtelenségnek tűnő idő alatt fejlesztették ki a túléléseik módszereit. Apró testi változásokat, amik megadták nekik az erőt a fennmaradásra. Mindezt az ember egyetlen jól célzott dobással felülírta. Sokszor fog még így tenni.

A pattintott kövek sötét fellegek árnyékát húzták a zöld füvön, ahogy a kecsesek fölé érkeztek és halálos záporként zúdultak rá. A szarvasok, ami egész életében arra született, hogy lefusson bármilyen állatot, elesett az emberi fejlődés első eszköze által.

A rángatózó tetemek és haldokló vadak vörösre festették a jáde fűvet. Egy kisebb piros tavat alkotva az igazi mellett. Egy, mi életet ad és egy, mit a halál szült.

B’rd érkezett elsőként a vadakhoz. Látva az egyik szenvedését, megemelte a kőbaltáját és végzett vele. A szikladarab reccsent a koponyán. A meleg vér betakarta a férfi karját. Olyan gyakorlattal tette mindezt, hogy a halál már meg sem rázta. Túl közel állt a vadakhoz lélekben, hogy igazán felfogja az élet súlyát. Egy hanyag morgással parancsolta a társainak, hogy szedjék fel a kecses tetemeket. Mikor azok megindultak Mirz megállította őket.

Az örök erdő fái közül, egy emberi alak lépett elő, nehézkesen, szinte sántítva járt, hangja távolról csak szenvedő hörgésnek hallatszott. A vadászok az elejtett vadak köré álltak és puffogva hergelték magukat. A legtöbb törzs háborúban állt a másikkal. A többi a sötétségről jegyezte meg Mirz törzsét, az otthonuk az árnyékos oldalán volt a völgynek. A sötétség gyermekei, lett az ellenségeik között a nevük.

Mégis az égető napsütésben büszkén álltak a sötétség törzsének tagjai. Kezeikben fegyvereikkel, párról még mindig csepegett le a kecsesek vére. Vicsorítottak és az arcuk megtelt levegővel, ahogy készültek a csatára. Mirz elsőként jelezte párjának a furcsaságot, amit látott az ismeretlen emberen. A legjobb szemű asszony még a szemkápráztató forróságban is látta, hogy ez nem egy egészséges ember. Igaza lett, mikor a fénybe kilépve az idegen asszony a földre zuhant.

B’rd csapdára számított, várt mielőtt odament megnézni a nőt. A sebei, karmolások, harapások és kőfegyverek okozta tépések. Ember támadta meg, de miféle ember próbálná harapva megölni a társát? A sebei súlyosnak tűntek, talán halálosnak is. Az asszony vért köhögött, próbált beszélni. Szavai értelmetlennek bizonyultak. Zöld, méreg, betegség, halál.

B’rd felismerte a szavakat és tudta, hogy ez a törzs erős harcosokból áll, akik sosem fordulnának a sötétség gyermekeihez. Gondolatai száguldottak, ahogy felmerült benne, hogy vajon ki ölhette meg őket? A szíve a háború dobajinak ritmusát verte. Az embervér szaga a gyilkosság vágyát keltette a vadászban. Mirzre pillantott, aki azonnal harcra emelte a fegyverét.

- Nem – parancsolt az asszonyára. – Te vidd őt haza, lássák el, mondjon el mindent. Én vadász.

A nő dacosan rázta a fejét. B’rd odasétált hozzá és megsimogatta.

- Törzset a legerősebbnek kell védeni, ha ránk támadnak.

Mirz gyűlölte, hogy a párjának igaza volt. Savanyú ízt lenyelte a szájában és elfordult. B’rd rámutatott pár társára, csendes és ügyes vadászokra. A többit otthagyta a törzs legerősebbével.