Zspider alkotói blog

Mindenkinek volt már szörnyű munkahelye, nem?

Díszítés

 

A Megabolt sorai között egy létra tetején állt egy vézna fiú, aki kínlódva egyik kezében egy kartont fogott a másikkal a benne lévő dobozos üdítőket rakosgatta fel a sor tetejére. A fiú narancssárga egyenruháján egy címként szerepelt: Segíthetek? Erik. Erik minden erejével arra koncentrált, hogy megtartsa az egyensúlyát miközben kirakta az üdítőket.

A koncentrációtól nem vette észre az öreg nénit, aki türelmetlenül karba tett kézzel nézte őt és ciccegett. A hölgy fejét rázva megunta a várakozást és a botjával jó erősen megütögette a létrát. Mikor a létra beremegett, a rémült fiú egy halk sikoly kíséretében eldobott mindent, majd hihetetlen reflexekkel elkapta a kartont és sikeresen előre hajolt pont annyira, hogy ne essen le a létráról. Levegőért kapkodva, megmeredve markolta a létrát, akár egy macska a fát, amire felkergette egy kutya a semmiből.

Erik elkerekedett szemekkel, rettegve pillantott le a kis hölgyre, aki dühösen figyelte őt. A fiú gyorsan kapkodott a levegőért, de megpróbált mosolyogni a nénire.

- Jónapot, miben segíthetek?

- Na végre – morogta a néni, de Erik odaképzelte, hogy a hölgy valójában elnézést kért, amiért majdnem megölte. – Hol vannak a spárgák?

- A zöldségeknél – felelte Erik és már fordult volna vissza.

- Nincs ott! Már néztem és nem volt ott! Mutassa meg, hol vannak!

Erik fáradtan letette a kartont és lesétált a lépcsőről. Sóhajtott egyet fejét elfordítva és mosolyogva visszafordult a hölgyhöz, majd elvezette a zöldségekhez, ameddig a néni azt üvöltözte, hogy miért pakolnak el mindig mindent. Erik szinte oda sem nézve rámutatott a spárgákra, amiket mindig, minden reggel ugyanoda rakott ki.

- Eddig ez nem volt itt!

Erik nagy pislogások között mosolygott a hölgyre:

- Igaza lehet, hölgyem, gondolom valamelyik kollégám bevitte a rekeszt délelőtt.

- Na ugye!

Erik ezzel ott hagyta a nénit, aki morogva megjegyezte, hogy nem is kell neki spárga, mert krumplit akart. Ezt hallva a fiú beleremegett a dühbe, de elengedte azt. A létránál a főnökasszonya várta, a vöröske hajú apró nő idegesen toporgott. Erika mindig a teljes mimikájával jelezte ellenszenvét, amit valamiért párhuzamosan tagadott. Kicsit úgy nézett ez ki, mintha egy hatalmas, őrjöngő óriás verne egy apró. szemüveges kockát, miközben azt magyarázza neki, hogy semmi baja sincs vele. Erik gyűlölte a munkahelyi illem beteges megjátszását és a főnökasszonya és névrokona pontosan ennek a gondnak a főalakja volt.

- Szerinted ez így biztonságos? – kérdezte Erika a kartonra mutatva, ami félig lelógott a lépcső tetejéről – Igen?

Erik gyorsan felrohant a létrára és megigazította.

- Bocsánat csak...

- Nem érdekel – vágott közbe Erika.

- Egy vevő majdnem lelökött erről és...

- Erik.

Mikor a nő kimondta a fiú nevét az már fejben előre idézte ugyanazt a kioktató és semmitmondó monológot, amire a nő készült:

- Ez egy munkahely, ahol te felelősséget vállalsz a tetteidért, nem csak a vevők kiszolgálásért, de a biztonságukért és nyugalmukért.

Erik már pakolta tovább a dobozokat miközben a kuncogó vevők hallgatták a kimondottan megalázó kioktatását a főnökének, amiből ő már egy szót sem fogott fel. Nem is kellett neki, ezerszer hallotta és nem volt benne egy szó sem, ami segíthette volna a fiút, csakis arra volt, jó, hogy a nő kiokoskodhassa magát. Néha véletlenszerűen rákérdezett, hogy egyetért-e ezzel vagy megértette-e, de igazából még a választ se várta meg, azonnal visszaugrott a hosszú szavalásába.

- Van hozzáfűzni valód? – kérdezte Erika, majd folytatta – Mert örülnék, ha nem kéne ilyesmiket a vevők előtt megbeszélnünk.

Erik zavarodottan nézte a főnökét és nem értette, hogy most mondhat-e valamit vagy nem. Mire eldönthette volna, a nő otthagyta. Mégis hirtelen valami az eszébe ötlött és főnöke után eredt.

- Erika – szólította meg – Csak szólnia akartam, hogy a beosztásban a holnapra kiírt lány már felmondott múlt héten.

Erika szemei elkerekedtek és szinte villámot szórtak.

- Erik – parancsolt rá – Kérlek, ne oktass ki a munkámból, főleg nem a vevők előtt, én se tennék ilyet veled, érthető voltam?

Erik már mondott volna bármit, de a nő már ott is hagyta. Legyintett és megindult vissza pakolni.

Estefelé öltözött át az iroda melletti öltözőben, mikor hallotta a váltását:

- Cicám, én tuti nem fogok most díszítést pakolni halloweenre.

Mondta a srác, majd böfögött egyet. Erika még kacagott is rajta, bár ez a nevetés Erik rémálmaiban szokott csak máskor előkerülni.

- Persze, megértem, majd megkérem a reggeli műszakot.

Erik fel se fogta, hogy a nő miért türelmes egy seggfejjel és beszél vele úgy, mintha egy mocskos rongy lenne, de elengedte, csak vigyorogva kilepett az épületből, tudva, hogy nincs reggeli műszakos.

Hajnalban halkan rezgett a mobilja. A fiú valamiért az ágya mellett ébredt, ahova magára rángatta a takaróját. Az ágyában a telefonja feküdt, mint egy személy, félig a párnán, kényelmesen. Az alig magához tért tini, már zavartan nézte a telefont. Gondolkozott rajta mi is történhetett. Feladva felvette a telefont.

- Erik – köszöntötte a kedvenc női hangja – Be kéne jönnöd, ugyanis nincs reggeli műszakosunk és ki kéne rakni a halloween-i díszeket. Én beérek majd, hogy átvegyem a boltot, de addigra a díszeknek ott kell lenniük.

- Erika én nem tudok, tegnap délutános voltam. Halloween van, megyek egy kísértet házat díszíteni mindjárt és nem érek rá.

- Ha én ráérek, ne mondd nekem, hogy te nem érsz rá, mikor csak holmi játékot építenél. Ez egy munkahely és megértem, hogy neked nem ez az első, de ha nem tiszteled a munkádat, a vevőket és még engem se annyival, hogy teszed azt, amit elvárnak tőled, mégis mit vársz a jövőben magadtól?

A szöveg még egy ideig tartott, de a félig alvó Erik megunta.

- Indulok – morogta, és rácsapta a telefont a beszélő nőre.

Kócos fejét vakarva és ásítozva megindult zuhanyozni.

Erika megkésve érkezett a boltba. Nem érdekelte, a kiskölyök olyan kis arrogáns idióta volt, hogy úgy gondolta, megérdemli, hogy szenvedjen a boltban. Mikor az ajtóhoz ért, az zárva volt. Mérgesen besétált a bejáraton, ahol csak az egyik ajtó nyílt ki, lassan nyöszörgő hangon csúszott oldalra. A boltban sötétség honolt. Mikor a nő belépett, pár mozgásérzékelő lámpa bekapcsolt, de azok villódzva, fakó fénnyel mutatták neki az utat a boltjában. A sorokon szakadt és mocskos rongyok takartak mindent. A nő vállára valami nedves csepegett. A mennyezetből karmazsin, ragadós anyag folyt ki lassan, kövér cseppekben aláhullva. Erika torkát halálos sikoly hagyta el, ahogy elugrott a vértől. A rongyokba kapaszkodva a sorokhoz szorította magát. A rongyban valami puhát érzett. Remegve odanyúlt és megérezte a bőrhöz hasonló textúrát az ujjai alatt. A kezét befedte hasonló nedvesség. Belső szervek, jött rá a nő és elugrott a faltól. Ki akart menni az épületből, de az ajtóból egy beteges üvöltés mennydörgött végig a sorokon. A nő úgy futott el a hang elől, mintha az egy késsel üldözte volna. Mélyebben a bevásárló sorok között, a plafonból valakinek a karja lógott ki a légkondi csövekből. A vérrel nyilakat festettek a padlóra. A nő nem akart arra menni, de a lámpák eloltódtak mögötte. A sötétségből fémes zajt hallott, mintha valaki egy kést húzna végig a padlón. Lépéseket, egy nehéz ember vaskos csizmáinak lépteit. A nő futott tovább egészen egy falig, ahol magzatpózba bújt, fejét a térdei közé szorítva. A szemeit becsukta és csak várta a véget. A hang elhalt, a fények visszakapcsolódtak. Az életéért imádkozó nő nagy levegőket vett és felpillantott a falra, amin piros anyagot látott. Megszagolva érezte, hogy ez valamifajta gyümölcszselé. A nő dühösen jött rá, hogy minek lett az áldozata. Idegesen felállt a faltól, kereste Eriket, de csak a falra felfirkált szöveg várta: Felmondok.