Kicsit megkésve az ez évi Újnap Hava novella. Szeretnék még írni párat, de nem biztos, hogy sikerül elkészülnöm velük időben. A helyes írásban lehetnek hibák nem volt időm ellenőriztetni egy lektorral.
Az a bizonyos ragyogás
Egy éve annak, hogy az erkélyemen egy fehér holló ült. Mikor kimentem hozzá rám károgott és elrepült. Egy darab tollát hagyta rám, amit bevittem a hálóba és leraktam az asztalomra. Olyan lelkes voltam, hogy még képet is csináltam róla és megosztottam mindenhol, mert mikor lát az ember még egyszer fehér hollót?
Ám aznap minden megváltozott. Mikor bementem a boltba az utcánkban a kis eladó lány körül egy halovány rózsaszín aurát láttam. Úgy véltem csak a szemem káprázik, de az utcán majdnem minden nőn megláttam ugyanezt az aurát, majd a munkahelyemen is. Mikor hozzászóltam valakihez az aura fényesebb lett és mikor flörtöltem még fényesebb. Elsőnek őrültségnek véltem napokig kerestem rá online a megoldást valami elmebaj tünetét. Majd a barátaim elhívtak inni és mivel úgy véltem, ha más nem legalább boldog őrült leszek elmentem. Az egyik lány, aki eljött már akkor ragyogott mikor belépett és meglátott. Az alkoholtól felbátorodva kikezdtem vele és egy itallal később már vittem is haza. Mindenre vevő volt és egy kellemes este után elmeséltem neki mit látok. A részeg lány megállapította, hogy ő ilyet látna, minden pasival ki kezdene, aki rózsaszínen világít.
Több se kellett nekem. Ez az aurafény szinte útmutató lett a nőkhöz. Egyetlen év alatt több nővel voltam, mint egész életemben összesen. Vagy százszor többel. Szégyentelenül bátor lettem. Olyasmiket is műveltem, amiket szégyellek, házas asszonyok, fiatal tapasztalatlan egyetemisták, anyukák. Persze akkor hatalmas élmény volt mégis utólag felelőtlennek érzem mindezt. Majd egy nap megláttam egy apró, szürke-egér lányt, nagyon göndör, barna, kócos hajjal és vastag keretes szemüvegben. Mikor hozzászóltam nem fénylett rajta semmi, de én ragyogtam tőle. Őrületnek tűnt, hogy ez a félős elzárkózó apró lány milyen hatással lett rám. Most először az én aurám fénylett és ez megvadított. Mindent bevettettem, randiról-randira vittem, de mégis ő nem fénylett. Kérdeztem élvezi-e a társaságomat és azt mondta igen, de nem látszott rajta fény. Egy este olyan jól éreztem magam vele, hogy szinte vakítóan világítottam és akkor bevallottam neki, hogy szeretem. Most először cél nélkül mondtam ezt ki. A szemei könnyesek lettek, a bőre fényleni kezdett, ahogy azt mondta ő is engem. Másnap reggel ameddig ő aludt én az erkélyen ültem. A holló visszatért, megköszöntem neki és visszaadtam a tollát. A csőrébe vette és elszállt vele. A fény eltűnt, már nem láttam senki máson csak ezen az apró lánykán.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.