Zspider alkotói blog

A véres csata a végéhez közeledik. Méltó lesz a Bárdok Ura a nevéhez?

Bárdok Ura 3. rész

 

Utálom a mágiát. Sok mindent utálok, de nagyon utálom a mágiát. Valószínűleg azért, mert szar vagyok benne. Még egy rajzot se tudok felfirkálni egy mágusnak követve a mintát, amit papírra írt nekem. Komolyan.

Semmi sem rosszabb az égési sérüléseknél. Átkozottul fájnak, lassan gyógyulnak, és mindig marad nyomuk. Szerencsére az aréna homokja jól elfojtja a tűzfoltokat rajtam. Zseniális ellenfelem pedig az égő vértjétől szabadul meg. Legalább már nem akar engem megölni. Lehet, hogy csak még nem.

A király fent üvöltözik, hogy a harcnak vége és magyarázatott követel Kovientől és sleppjétől az egész kis „halál meccsért”. A törp mögötte viszont a trónhoz sétál és elkapja, a Bárdom majd ledobja. Pontosan a baromarcú kezébe…

- Komolyan? Már te is kezded?

Üvöltöm fel a törpének, aki csak grimaszolva vigyorog rám. A tűzbárd és a buzogányom eltörtek a robbanásban. A falon vannak még csatabárdok, de… én ezt befejeztem. A Bárdok állítólagos Ura az égbe emeli, a fegyverem a nép örömére majd megindul felém vele. Kiköpök egyet oldalra és én is elkezdek felé sétálni. Az első vágás széltében jön és hátra lépek előle, a második fentről jobb oldalról. Egy lépéssel beljebb lépek és megragadom a markolatot én is.

Újra érezni a Bárdot olyan, mint egy friss forrás vízét inni. Végre kitisztul a fejem és nem akarok mindent lehányni, ami mozog. Az arcomon komor ridegség van. Kovien tudja, hogy erősebb nálam mégis, most két kézzel nem képes tovább nyomni a nyakam felé a Bárdot, amit egy kézzel tartok. Néha elfelejtem, hogy ez egy mágikus fegyver. Nem hihetetlen hatalmakkal, de mágikus erőkkel. Talán csak a kettőnk közti kapcsolat mágikus, de akkor is.

Kovien homloka gyöngyözni kezd. Értetlenül áll az egész előtt. Én befejeztem a dolgot. Nem játszok többé és nem harcolok senki szórakoztatásáért. Legfőbb képen nem valakinek a kisebbségi mániája miatt nem.

- Elég.

Jelentem be majd ballal pofán baszom végre ezt a barmot. Hátra gurul az ütésemtől és én teljesen visszaveszem a Bárdomat. A fickó orra eltört és az arca tiszta vér. Tántorogva hátrál a falig.

- Te… - dadogja. – Nem vagy bajnok! A Bárd egy szent fegyver és nem egy útonálló zsoldos kis játékszere!

Leszakít két csatabárdot és ismét nekem támad. Mindkét kezében egy bárddal rohan felém. Két kézzel markolok a Bárdra, majd lecsapok felé. Gyorsan rájön, hogy ez nem az ő játéka és védekezésre emeli a fegyvereit. Darabokban hullnak a földre az ütésem után. Ő hátrálva nézi a két fadarabot, ami a kezében maradt.

- Kicsit még hálás is vagyok neked és törpidiótának. Tudod, én katona vagyok. Nem szoktam párbajozni. A dolgom, hogy seregeket söpörjek el. Átrohanok az ellenséges frontvonalon és vagy belehalnak a csapásomba, vagy a mögöttem érkezők végeznek velük a földön. Meg se tudom mondani mikor volt lehetőségem utoljára egy személy ellen küzdeni, aki talpon maradt egy vágás után. Most már kíváncsi vagyok. Mennyit bírsz? Én háromra tippelek.

Látom rajta, hogy retteg, és jól teszi, mert én most el fogom törni. A bárddal lecsapok pontosan rá, hogy legyen esélye elugrani. de most koncentrálom a bárd hatalmát. Mikor erre készülök, a fegyver kékesen kezd izzani és egy hatalmas robbanást okoz becsapódáskor. A felemelkedő homok takarásában is látom a hátra repülő Bárdok Urát.

Négykézláb pókjárásban próbál hátrálni előlem. Én pedig sétálok felé és megforgatom a fegyveremet. Nemes egyszerűséggel a hasára lépek és felemelem a Bárdot az égbe. Még a király sem mer parancsolni nekem, az őrség tétlenül néz rám és a népség némán figyel. Talppal leszorítom a földre és még kicsit megtaposom.

- Ezt. Most. Itt. Befejeztük.

Jelentem be neki szép lassan jól érthetően.

- Érthető voltam?

Nem bír beszélni csak, bólogat. Lelépek róla és megindulok a kapu felé. A tömeg éljenezni kezd. Mint ezer apró tőr egy szélviharban úgy tépik a másnapos fejemet a tapsok, füttyszavak és üvöltések.

- KUSS LEGYEN!

Az aréna építése miatt visszhangzik a parancsom és mindenki elhallgat. Végre. A Bárddal betöröm a kaput, majd kisétálok ebből a rohadt arénából. Kifelé pár őr meglát, és az egyik elkezd, térdre borulni mire rá emelem a Bárdot.

- Merj letérdelni és kitépem a kibaszott szívedet.

Bocsánatokat kérve áll fel és emeli fel a karjait védekezően. Én pedig megindulok a város kijárata felé. A királyka rohan felém az őrségével, de szerencsére a város kihalt így kényelmesen tudok menni tovább.

- Bajnok! – szól utánam – Kérlek bocsáss meg. Az egésze valami…

- Nem! – üvöltöm vissza, amire mindenki megszeppen – Nem érdekel. Befejeztem. Nincs bárd messiás, átkozott hőst, nincsenek bárd urak, más bárdok és legfőbbképpen nincsen „bajnok”. Most pedig, ha nem akarod, hogy a néped szent fegyverével kurvára szentségtelen dolgokat műveljek, itt akkor mutasd a kivezető irányt és szólj az őreidnek, hogy takarodjanak az utamból.

Már nem is válaszol, csak megadóan bólint és félre áll, hogy ki tudjak menni ebből a rohadt őrült városból.