A mai ismét egy fóbia lesz.
Agorafóbia
A fiam mindig túlaggódja a dolgokat. Négyszer kellett elmondanom neki, hogy nem kell tejfölt hoznia csak azért, mert elfelejtette. Kibírok én egy hetet anélkül. Most rakta teli a hűtőmet étellel. Itt a tévé és itt a gépem. Megleszek én egyedül. Be is kapcsolom a laptopot…
Jaj… Lecsaptam vele a biztosítékot. Ki kéne menni. Nagy levegőt veszek. Csak két métere van a bejárattól a kapcsoló. Az ajtó kinyílik és megcsap a szél. Beleborzongok. A kezemmel megfogom az ajtófélfát és érzem a külső oldalán ropogva repedező festéket az ujjaim alatt. Mintha egy másik világ lenne. A szomszédnak is ilyenkor kell nyaralnia. Nem, nem foghatom másra. Megoldom én. Megemelem a lábamat, de a küszöbre teszem le. Remegek. Nem kapok levegőt. A kinti szellő szinte fojtogató orkánnak tűnik. Kinyúlok az ajtón és hajolok a kezem után. Fulladozva megszédülök, és az ajtófélfának esek. A fejemet kihajtom, látom a dobozt. Ez nem lehet két méter, több. Sokkal több. Nem bírom!Becsapom az ajtót és nagy levegőket veszek. A földön ülve ez a zöld bejárat olyan hatalmas… olyan félelmetes. Egy smaragd óriás, ami őrzi kijáratot. Az étel! Minden megfog romlani! Nyugalom! Csak előre kell venni, ami gyorsan megromlik és meg kell enni. A többi talán kibírja a hetet. Véglis csak egy hét és jön a fiam. Kibírok egy hetet, nem?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.