A tengeren ezer félelmetes legendát hallani, de egy örök.
Bolygó Hollandi
A Jóreménység Fokánál egy kalózhajó ében lobogóját húzta fel. A másik hajó mégse mozdult meg. A féllábú kapitány szitkokat szórva nézte a már hínártól és moszattól bezöldült hajót.
- Tán meghalt a legénysége, de a kincseiket még elvehetjük!
Mondta büszkén. Mikor a két tengerjáró megállt egymás mellett, a kalózok átugrottak a fedélzetre. A fát felmarta a tenger sós vize és befedte a vízi növényzet, életnek nem volt nyoma.
- Kössétek össze a mi hajónkkal!
Miközben a parancsot teljesítették, a fedélzet alól hangokat hallottak:
- Kapitány! Ezt látnia kell!A falábú lesétált a lépcsőn és meglátta a temérdek aranyat, ám mosolya azonnal el is tűnt, mert fentről csatazaj hallatszott. Mire a tohonya kapitány felmászott a fedélzetre csak embereinek holtestét látta szanaszét heverni és a szellemek tucatját, amint győzedelmesen állnak felettük. Egy a tengeri lidércek közül, egy másikhoz lépett.
- Decken kapitány, végeztünk velük és a hajótestben még nyolc van belőlük.
- Tökéletes – Mondta a holtak kapitánya. – Pont ennyi lélek hiányzott a hajómról. Víz alá.
A Bolygó Hollandi morogva indult meg orral a hullámok felé, magával rántja a kalózok hajóját. Az a pár, akik a lépcsőn álltak, még felkiáltottak a félelemtől, mielőtt lelkük a Hollandi szolgálatába állt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.