Nem kell titkolnom, hogy Edgar Rice Burroughs rajongó vagyok. Imádom a Mars-ciklust, de ha valaki utánam nézhet, tudhatja, hisz én magam is írtam egy Plútó Patkányai című novellát a Lidércfény oldalára, ami terveim szerint egyszer majd az én Plútó-ciklusom egy része lesz.
Ez a 2012-es Disney John Carter film így erősen közel áll a szívemhez. Azok, akik nem ismernék John Carter a Mars regények főhőse. Ezekben egy volt föderációs katona, aki a háború után a marsra kerül egy kozmikus esemény miatt és a háborúzó vörös bolygón az évek során annak az urává válik. John Carter filmje az első regényt a Mars Urát próbálja feldolgozni. Az effektek egészen jók, a sztori hű próbál maradni a regényhez, még a véres csaták is megmaradtak csak egy furcsa dolog maradt az a tény, hogy mars hercegnője ruhákban van. Érdekes, hogy a véres csaték megmaradtak, de azért a telt idomú büszke hercegnőből, aki a regényekben csak egy állandóan elrabolt áldozat volt itt egy zseni lett, aki mesteri kardforgató és bátrabb, mint a hősünk. Valahol ironikus, hogy az egyik elrabolni való hercegnő prototípusból a film egy vad harcost és zsenit csinál, de annyira nem zavart. A film érdekessége mégis a struktúrája. Ez egy nagyon régies film, mivel nem sokat cseréltek az alkotók így az egész kicsit olyan, mintha a majmok bolygójával egyszerre írták volna meg a forgatókönyvét. Nekem a film szimpatikus, de érthető miért nem népszerű. Az egész lassú és sokkal inkább szól arról, ami az emberekben történik, mint a megszokott nagy drámai arcvágások és üvöltözések. Végeredményben Carter egy olyan film, amit meg kell szokni, a saját kis tempóját és meglepően régies modorát.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.