Zspider alkotói blog

Üdv emberkék!

Mivel a mű így is késett egy napot és még vannak vele nyelvtani hibák így nem húzom sokáig. A javított verzió a héten felkerül, de addig is íme az ez évi Halloweeni Horror Novellám. Jó szórakozást.

A sötét városban egy férfi halkan morogva próbálta meggyújtani a gyufáját. Mikor a láng végre megmaradt az apró fadarabon a férfi azt a szájához emelte, hogy a cigarettájának is adjon tüzet.

- Még a szél se fújt soha életembe, még se bírom soha meggyújtani ezt a szart.

Mondta a fejét rázva. A sikert azért megünnepelte és pár karikát fújt a levegőbe. A gyufát az egyik közeli pocsolyába dobta majd a mellette álló házra nézett.

A Város közepén ugyanis a legnagyobb épület állt, ami sokak szerint az egekig ért. A férfi egy pillanatra elgondolkodott, hogy mi is zajlott a toronyházban, de nem tudott rájönni. Nem emlékezett rá, de nem is tartotta fontosnak. Három napja egy építész eltűnt a városból. Itt látták utoljára. A rendőrök szerint csak elment jobb életet keresni és még igazuk is lehetett volna, ha elvitte a pénzét, de nem tette. Ez keltette fel a férfi érdeklődését és ezért is vállalta az ügyet. „Csak elment, elhagyta a várost.” Sokszor hallotta ezt a nyomozó, de még soha nem találkozott emberrel, aki visszajött volna mesélni. Kételkedett. Úgy gondolta valakinek nem tetszett az ifjú tehetség merész álmodozása és inkább eltűntette gyorsan. Persze ezt nem mondta meg a síró asszonynak.

A nyomozó nem értette miért áll még mindig ott. Be kéne mennie, de e helyett végig gondolt, hogy is került ide. Az öreg romos ház szürke kövekből készült és a legtöbb ablaka már be volt törve, vagy deszkázva. Olyan volt, mint minden a belvárosban egy régi rom, amit senkinek sincsen szíve lerombolni. Még percekig csak nézte az épületet majd a szájába vette a cigit és vicsorítva sóhajtott egyet.

- Csináljuk.

Megindult az egyik letört deszkasorhoz. Odahajolva látta, hogy a fa frissen volt letörve. A törésnél még világos volt, míg a külseje már sötét és festékes. Bent látni is lehetett a deszkákat, de ez túl kicsi lett volna egy felnőtt embernek

Drogosok. Gondolta magában a férfi. Sok fiatal kerüli az iskolát és régi lakatlan házakban lövi be magát olyan anyagokkal, amiktől értelmetlenül magyaráznak ameddig meg nem halnak. Az anyagtól elvesztik az eszüket és már nem képesek beszélni az agy még működik, de már rosszul. Igaz, a nyomozó számára nem volt különbség a drogosuk utolsó szavai és egy pap miséje között. Talán ezért is nem volt vallásos. Az idegen nyelv, az imádság valamihez, ami nagyobb és több mint ők. Ez neki sok volt. Nem bírta elfogadni.

A lépcsőre pillantott és azon vastagon állt a por. Senki se járt itt hosszú ideje. Felnézett a lépcsősoron és szomorúan konstatálta, hogy nem fog liftezni. Amikor az első fokra lépett az öreg fém hangosan nyikorogni kezdett. A hang rezonálva ment felfelé. A férfi arcán savanyú megvetés látszott majd megindult tovább. Minden léptét hangos fémes nyögés kísérte és ő csak arra tudott gondolni, hogy azaz utolsó fánk talán már túlzás volt.

Az emeleteknek semmi értelmük nem volt. Minden szint más volt. Lakóház, bérlőház, gyár, irodasor. Minden szinte egy másik házat prezentált. Nem csoda, hogy senkis e tudta mi is volt itt. A nyomozó a lakóházak szintjénél állt meg.

- Levegőt.

Szuszogta fuldokolva és gyorsan rágyújtott. A következő lépcsősor aljáról lesöpörte a koszt majd leült. Úgy érezte minden kérdésre választ kap, de a válasz csak több kérdést szült. Ekkor felnézett és kereste a fény forrását, de nem találta. Valamiért látott a folyosókon pedig kint vaksötét volt. Újra a cigarettájába szívott és a füstöt maga elé fújta. A fény a levegőben volt, mint amikor a hajnali napsugárban a porcsillogó esővé válik. Itt a por magától árasztotta a fényt. „Talán ezt gyártották itt.” Gondolta magában a férfi. Persze hamar eljutott oda, hogy ez tán csak egy melléktermék, amit ő most sikeresen belélegez és mérgezi magát. Aztán a pánikját a kezében tartott cigije oszlatta el. Csak ránézett és a vállat vont. „Már mindegy.” Vonta le a következtetést és mikor felállt ismerősen csengő hangot vélt felfedezni.

Az egyik ajtóban még benne volt a kulcs rajta egy kulcstartóval. Zavarba ejtően a kulcstartó magától táncolt, mintha a szél fújta, vagy valaki csak most engedte el. A nyomozó fejét oldalra biccentve nézte a kulcsot. Az első, ami feltűnt neki a tisztasága volt. Bár barnás színe elsőre a rozsdára emlékeztette a valóságban ez egy remek fémmű volt, ami vagy pár hete készült maximum, vagy kitűnően óvták mindentől.

Az ajtón nem volt kilincs, csak a kulcs elfordításával lehetett kinyitni. A férfi nem értette miért, de minden ajtó ilyen volt eddig. Persze betörhette volna mindegyiket látva hogy mind öreg, korhadt fából álltak, de úgy érezte felesleges. A por, ami rajtuk állt azt mutatta, hogy egyik se volt nyitva hosszú-hosszú ideje.

A kulcstartó valami más volt egy ismerős szimbólum. Domború dísz, amúgy nyolc valami emelkedett ki középről. Nyolc karikát fogva. Nagyon ismerősnek tűnt.

Nem volt mit tenni megragadta a kulcsot. Balra kezdte forgatni. Érzett egy kattanást. Az ajtó zárva volt. Folytatata és érzett még egyet. Az ajtó már nyitva volt csak egy picit kellett még elfordítani, hogy a kulcs kilincsként funkcionáljon.

A férfit meglepte a benti sötét a szemei próbáltak alkalmazkodni hozzá, de már késő volt. Nyolc zöld szem villant fel. Mire felfogta az emberi alakot, akit látott az mellkason rúgta őt. A nyomozó hátra zuhant betörve a folyosó másik oldalán álló ajtót. A fadarabok közül próbálta kihúzni magát a jobb kezével, amikor az ajtókeretbe markolt. A balja a pisztolyáért nyúlt, de mire előkapta volna az alak a kezébe rúgott és a fegyver a sötét szobába repült. Nem hallotta a koppanást. Ez zavarta a legjobban a férfit. „Miért nem volt koppanás?”

Arra gondolt, hogy még egy puffanás is logikus lett volna. Hallani, hogy valami puhára esik. Egy pisztolynak kell, hogy hangja legyen. Annyira megzavarta ez, hogy a rejtélyes alaknak bőven volt ideje megrúgni a kapaszkodó kezet is. A fájdalomtól üvöltve esett vissza a földre a nyomozó. Az ujjai lüktettek és pár valószínűleg el is tört. Próbálta a kín okozta adrenalin hullámot meglovagolni és két lábban célozta meg az alak térdét oldalról. A rúgástól az a földre esett. Gyorsan felállt majd a mozogni próbáló alakba rúgott egyet. Nem volt más irány csak felfelé.

Csak egy pillanatra nézett vissza a furcsa fém és bőr ruhákat hordó figurára. Az arcán maszk volt, amin felfestettek nyolc szemet, ezek valamiért halványan világítottak még így a sötétben is. Újabb kérdések. Ki ez az ember? Ő lenne a gyilkosa vagy elrablója az építésznek? Hogyan jutott be a szobába nyom nélkül? Talán ott élt? Hányan vannak még?

Nem. A férfi megrázta a fejét és rohant felfelé a lépcsőn. A léptei sose voltak még ilyen hangosak. Dörömbölt, mint egy hatalmas állat. Nem foglalkozott vele csak a feljutásra koncentrált és arra, hogy ne próbálja megragadni a fájós kezével a korlátot. A szintek egyre furcsábbak lettek, de talán a fájdalomtól agy attól, hogy már nem állt meg figyelni rájuk. Párszor lepillantott és látta az alakot közeledni, de nem volt hangja. Úgy járt, mint egy szellem.

A tüdeje lángolt, a lábai remegtek. Egyszerűen nem bírta tovább. Próbálta hitegetni magát, hogy ez a furcsa világító por a hibás, de nem így volt. Egyszerűen nem bírta. Köhögni akart, de nm bírt, nem volt már levegője. Lépni akart, de az izom nem emelte meg a lábat, mintha nem is lett volna ott semmi. Nem mozdult. Minden akarat ereje kellett, hogy újra megemelje a lábát, de mikor sikerült az hatalmas fájdalommal járt. Pár lépés után egyszerűen elfeküdt a következő szinten.

Levegőt akart venni, de az fájt. Minden lélegzet egy kés volt, ami a torkán át hasított a mellkasába. Hibát követett el. Kifárasztotta magát. Elfogadva sorsát megfordult. Nagy nehezen felült és matatni kezdett a zsebeiben. Nem volt nála semmi. Esélytelen volt. Elővett egy szál cigit majd a gyufás skatulyáját. Kivett egy gyufát és begyújtotta. Egy pillanatra a tűzre nézett. Rájött, hogy ez fog neki a legjobban hiányozni, a gyufa meggyújtása. Az a kis győzelem, amikor sikerül elérni, hogy lángra kapjon. A sercegő hang és a kékes szikra, amiből a tűz lesz. Már hajolt a cigarettával, amikor eszébe jutott valami és a lépcsőfokra gyűlt porba rakta a gyufát. A por azonnal lángra kapott és a nyomozó eltaposta a tűzet mosolyogva.

A néma alak lassan felért. Ében bőr és barnás fém borította egy apró része se látszott ki. Mozgása embertelen volt, gépies. A lépcső alján megállt és a férfira nézett. Az nyugodtan ült és várta.

- Na, mi lesz nagyfiú?

Kérdezte pökhendi büszkeséggel a nyomozó. Mikor a támadója fel lép az első lépcsőfokon ő csak érdektelenül rárúgja a hamut és port. Az alak visszalép, párat majd szemei zölden világítanak rá. Nyolc szem. Valamiért ez fontos, de nem tudja miért. Mindegy. Nem számít. Nem érdekli. Csak az, hogy a gyufa most meggyulladjon. Mikor ez sikerült a lángoló fadarabot hanyag mozdulattal dobja az alakra, aki azonnal lángba borul.

Ismételten, a tűz a győzelmet jelenti. Azaz apró szál kénbe mártott fa és a rajta pislákoló fény azt jelenti, hogy ő nyert. Eddig ez így volt, de most nem. Az égő alak továbbra is felé tartott. Mire felállt már csak azt vette észre, hogy nincsen következő lépcsőfok. Ez a legfelső szint. A recsegve-ropogva füstölő neki rontott és a kettő egy ajtót betörve repült ki a tetőre. A nyomozót már semmi sem érdekelte. Puszta ököllel verte a másikat. Nem tudta meddig harcolt vele, már csak arra lett figyelmes, hogy az nem mozog már.

A maszkot lehúzta róla és meglátta az építész arcát. Értetlenül nézett. Semminek sem volt értelme. A városra nézett és némán kérdezte: miért? A véres kezeivel hátra söpörte a haját majd felpillantott az égre és az visszanézett rá.

Nyolc szem. Nyolc kör a templomon. Nyolc csáp fog nyolc szemet a kulcstartón. Nyolc zöld szem. Nyolc szem pillantott le rá. A tetőtől érinteni lehet az üveget, ami befedte a várost. A név, amit a pap is elmondott és a haldokló drogosok is: Zi’cs. Az üveg a város felett, a hely nem más, mint egy üveggömb Zi’cs tulajdonában. A nyolc szem egyszerre pislant és a nyomozó térdre borul. Nincs értelme. Az életnek nincsen értelme. Nem vagyunk mások, mint hangyák az istenek játékszerében. Lassan elkezdte felvenni a nyolcszemű maszkot. Zi’cs elfordul, már nem vagyunk érdekesek.

Vége