Ma elveszettek a novellák, amiket előre megírtam. Dühös vagyok, és ha dühös vagyok akkor őt hívom. Rád mindig számíthatok öregem.
Bárd: Halálfesztivál
Már megtanulhattam volna, hogy nincsen egy kis gond. Mindig naggyá válnak. Mindig. Besétálni egy faluba, ami az éves nyárbúcsúztatóját tartja. Nem gond. A jelmezek kicsit félelmetesekké vállnak. Picit baljós. A nagy színpadra sikoltozva viszik az embereket. Kis gond. A mágikus csatabárdodat beledobod a hóhérjukba, aki éppen lefejezné a szűz lánykákat, akiknek mellékesen a vérükből bort csinálnak a napisteneknek, hogy hamarabb visszatérjenek. Mondjuk... közepes gond. Egy teljes állatcsontokból készült fegyverekkel felszerelkezett község üldöz. Nagy gond. A város főterén állok. Húsz férfi élettelen testét számolom a lábamnál. A hold fakó fénye világítja meg a véres pódiumot, három rettegő gyereklány térdel mögöttem. Alig kapok levegőt. Teljesen kifulladtam. A falusiak megtalálták a fáklyákat és vasvillákat. Éljen. Előre lép az ezerévesnek tűnő szürke bőrű papjuk. A fogait kicserélgette ragadozók szemfogaira és a bőre végig át van döfködve csontokkal. Csak remélni tudom, hogy a derekán az a fekete a combján egy szőrmenadrág… nem. Nem az… Éljen.
- Ki vagy te kívülálló?
- A nevem Bárd – felelem hanyagul.
- Hogy merészeled felhergelni az isteneket?
- Ez afféle szakterületem.
Jaj, ne varázsolj. Furcsa szavakat mond. Hé! Nincsenek szemei. Nem is vettem észre. A természetesen kinőtt bundabugyi jobban kiakasztott, mint gondoltam. Kezei körül fekete formák jelenek meg. Én a szeretett jelképeként leugrok a lépcsőn és levágom a nyakáról a fejét. Persze, hogy még röhög, miközben a porba hullik. Recsegés. Mögöttem. Megpergettem a Bárdot a kezemben, hogy a sámán zöldes vérét leszedjem róla. Lássuk, mi jön most. A kivégzett falusiak feltámadtak.
- Menj a picsába!
Üvöltöm el magamat és felkapom a vajákos testét, majd a hullákhoz vágom. A földről hallok egy kiáltást:
- Ne!A zombik azonnal szétcincálják az eléjük kerülő dolgot, ami a nudista halálimádó balszerencséjére a teste. A pap még anyázik, de a kegyelem kedvéért rátaposok a fejére. A tömeg lebénult és rettegve néznek engem.
- Még valaki? – kérdem fáradtan.
- Most... – próbálja szavait nyögni egy parasztember. – Most mihez kezdjünk?
- Szerezettek egy új vallást.
Ezzel elsétálok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.