Zspider alkotói blog

Egy jó jelmez mindent megváltoztathat... ugye?

Jelmez

 

A busz végében két fiú ült. A tinikoruk végét taposták olyan 17-18 évesek lehettek. Az egyikük egy nagyon olcsó izom jelmezben, ami inkább egy vattával kitömött bőrszínű pólónak tűnt. Erre filccel rajzolt az egyik karra egy bika fejet, másik kart végig törzsi rajzokkal firkálta össze. Egy teljes bulin keresztül ismételgette, hogy ő Dwayne „The Rock” Johnson, mert senkinek se esett le.

A buszúton végig kicsit megvető mosollyal nézte a barátját, Attilát, aki szemé forgatva kerülte a tekintetét.

- Szóóóval... - próbálta vallatni Attilát, aki fáradtan sóhajtott.

- Az eredeti jelmezem elszakadt, a boltban nem volt semmi az én méretemben, a bátyám régi Drakula jelmeze maradt és csoda, hogy visszakaptam a tisztítóból, mert a fickó nagyon vitatkozott velem, hogy ez nem is az enyém.

Hadarta idegesen Attila és a barátja csak szótlanul mosolyogva nézte őt tovább. A fiú nézett minden irányba, hogy ne kelljen a beszélgetést folytatnia, de idővel megtört:

- Igen, a lány neve Mina és én hoztam egy Drakula jelmezt. Pont, mint az eredeti könyvben. Igen, az egyetlen hasonlóság köztem és egy vámpír között a sápadt fehér bőr, mert egyikünk sem kap napot. Igen, az egész nagyon szánalmas. Ugorhatnánk? Ez a buli már halálra van ítélve.

- Szóóóval... – kezdte újra a barátja és Attila kezei ökölbe szorultak. – Kérsz inni?

Mondta és felmutatott két üveget. Attila megadóan elfogadta és hörpölte felfelé.

- Amúgy nem tudtam, hogy Minának hívták a csajt a filmben, de így tényleg sokkal szánalmasabb a dolog. Ha már itt tartunk a zsugori bátyád mióta tart ilyen jó minőségű jelmezt?

- Ne hagyd magad átverni. Csak a köpeny minőségi, a jelmez többi része a megszokott olcsó vacak, ahogy szokott lenni.

Mutatott a gyönyörű selyem köpenyre a fiú, ami kívül ébenfekete és belül vérvörös anyagból volt és nyaknál egy aranyra emlékeztető, piros köves denevérformájú ékszer tartotta össze.

A bulira megérkezve a duó zavartan sétálgatott, ameddig egy kis szőke lányka oda nem ugrott hozzájuk. Lilu az egyik osztálytársnőjük volt az iskolából. Ez a picit szeplős, vézna, szőke lányka fakókék szemeivel pillantott a párosra. Nagyon örült nekik, mert keveseket ismert az érkezettekből és már várta a fiúkat. Elégé fiús lánynak vallotta magát és a két kockával mindig jól megértette magát.

- Végre megjöttetek! – csattant fel a Harley jelmezes lányka. – A buli nem akar beindulni és senkit se ismerek itt. Dögunalom.

- Akkor gyere velem táncolni.

Attila hangja mély és magabiztos lett. Kezét kinyújtotta Lilu felé, aki dermedten nézte a fiút. Attila örökké borzos sötét barna haja, most hátra lett fésülve és csillogott a hajzselétől, ami odaszorította. A fiú kékes szemeiben valami vöröses fényt vélt felfedezni. A fiú, akit ismert évek óta és még sose tudta elképzelni férfinak sem, most csábítónak tűnt. A fiú barátja ámulva figyelte, ahogy megfogta Lilu kezét, majd bevezette a nagyszobába és finoman ölelve táncolt vele.

A lány azon kapta magát, hogy halkan súgva kérdezett tőle dolgokat, mintha szégyellné, hogy hozzászól a fiúhoz, akivel naponta órákat szokott tölteni. Attila nem tudta. honnan jött az önbizalma, de félt, hogy elveszíti, így végig maradt kimért és mégis kedves. Már félórája táncoltak és beszélgettek. A fiú nem fogdosta, csak átkarolta, de a lány azt kívánta bár fogdosnák. Attila a semmiből lett lehengerlő, mindig is megértő és figyelmes volt, de ezen az estén kemény és határozott lett.

- Megszomjaztam.

Köhögte a lány nehézkesen és a fiú az italok felé indult vele. Lilu ámulva figyelte, ahogy a buliban minden lány ábrándozva figyeli a vámpírjelmezes fiút, akibe úgy karolt, ahogy bírt. Miután a lány ivott egy pohárral kezdte zavarni a többiek figyelme.

- Van egy kis hátsó kert. Kimegyünk oda?

- Bárhová követlek.

Súgta doromboló hangján a fiú és Lilu lábai megremegtek. A pár kisétált a holdfénnyel megvilágított, sötétzöldbe borult kertbe. Lilu nagyon vékony volt, sokan azt hitték, beteg, de egyszerűen semmit sem evett szívesen. Nem esett neki jól sokminden. Most apró karjait Attila köpenyes nyakába akasztotta. Átkarolta és finoman húzta maga felé. Élete első igazi csókját kapta ekkor a fiútól. Végtelenségnek tűnő pillanatig egyek voltak. Mikor az első csók után a két hideg kék tekintet találkozott, újra megcsókolták egymást, becsukva szemeiket fürdőztek a holdfényben. A lány testén végigtáncolt a fiú keze, félelmetes határozottsággal. A csók lassan az arcára érkezett majd a nyakára és a lány megremegve sóhajtott egyet, ahogy a fiú kényeztette.

A nyak harapása közben Attila megpillantotta Minát egy szakadt mennyasszonyi ruhában. Vörös haját gyönyörű fürtökben hagyta leesni a vállára. Lilu egy apró csókot lehelt az arcára.

- Menj érte – a fiú értetlenül pillantott vissza rá. – Mi majd meglátjuk, mi is történik közöttünk. Menj!

A parancsával a lány lökdöste a vámpírjelmezest vissza a házba, aki bizonytalanul, de magára hagyta. Lilu örömmel járta a táncát a növények között. Attila nagy levegőt véve lépett be és a barátja állta az útját.

- Mi történik itt?

- Fogalmam sincs, de attól félek, hogy ha megállok, vége lesz.

- Miért lenne vége? – kérdezte, és értetlenül nézte a kint boldogan pihegő lányt. – Mit csináltál? Hogy?

- Idejön – súgta Attila.

A páros figyelte, ahogy Mina érdeklődve beszélget a bulizókkal és mind Attila felé néznek vagy mutatnak ámulva, akár kis vággyal a tekintetükben. A vörös szépség értetlenül hallgatta őket, majd kíváncsian Attila felé fordult, és a magabiztos, gyönyörű lány gyámoltalanná vált. Félve, lassan megindult Attila felé, akit karon ütögetett a barátja.

- Ne hagyd, hogy vége legyen!

Mondta, majd gyorsan otthagyta a barátját. Mina érdeklődve nézett a fiú után.

- Minek ne legyen vége?

- Ennek az estének, veled – bár Attila arcán teljes nyugalommal mondta ezeket. belül sikoltva akart kiugrani a bőréből.

- Miért lenne vége? Még el se kezdődött. Főleg velem nem kezdődött semmi – magyarázta értetlenül a lány.

- Hát ez a lényeg – mondta csillogó szemekkel Attila. – Veled, már az a semmiség is oly sok, hogy egy pillanatát is kár lenne hagyni elveszni.

Mina szíve megállt egy pillanatra hallva a szavakat. Pedig ha bárki más mondta volna, ostoba, gyenge felszedő dumáknak vélte volna őket, de ez a fiú, aki máskor alig dadogott neki valamit, vagy nézett rendesen a szemébe, ekkor olyan könnyedséggel és meggyőződéssel szólt, hogy Mina akarata megtört.

Az egész este átalakult. A fiúnak mindent elmesélt, úgy érezte magát, mint egy kisgyermek, aki csak beszél és beszél, de ő meghallgatta. Finoman átkarolta, mikor kellett és úgy táncoltak, mintha egy közös testük lenne. Valahogy még az se zavarta, amikor Lilu egy csókot adott a fiú arcára búcsúzáskor és szerelmetesen megsimogatta őt. Nem tudott féltékeny lenni, mert tudta, hogy egy ilyen fiúnak ez jár. Elvesztette az eszét, megrészegült és nem is ivott egy kortyot sem. A buliról éjjel távoztak.

Attila ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje a lányt a buszhoz. Egész este, az utolsó pillanatig Attila valódi lovagként viselkedett és Minával úgy bánt, akár egy gyönyörű rózsaszállal. A lány nem tudta hova tenni mindezt. Mikor látta érkezni a buszt kapkodva szinte ugrott a fiú karjaiba, hogy egy csókot lophasson tőle. Még soha nem érezte ilyen erős, biztos és gyöngéd karok között magát. Az ajtók kinyíltak és a lassan befejezték a csókot, de Mina még akart. Tudta, hogy nem lehet, de még a buszra fellépve is fogta a fiú kezét. Az ajtó csukódott és Mina fellegekben járva bámulta az eltűnő fiút.

Attila nem tudta felfogni az egészet, nem tudta hová tenni a győzelmét. Tudta, hogy a barátja már hazament. Nem lakott messze, így megfordult és indult volna, de valakinek nekiütközött. A magas és erős alak, akinek nekiment, jéghidegnek tűnt.

- Elnézést – hátrált el Attila.

Már ment volna tovább, mikor az alak megköszörülte a torkát.

- Azt hiszem, nálad van valami, ami az enyém.

A sötét ruhás alak egy gyengén varrt, nevetségesen kinéző műanyag denevérrel összekötött köpenyt mutatott fel. Attila szégyenkezve felismerte és levette azt, ami rajta volt. Mikor cseréltek, a férfi szinte kitépte Attila gyönge kezeiből a köpenyt.

- Remélem neked jó estéd volt, mert én az egészet azzal töltöttem, hogy rád vadásztam.

- Amúgy… - mondta félszegen a fiú. – Talán életem legjobb estéje volt.

- Eh… - morogta a férfi. – Halandók.

Ahogy ez a szó megütötte Attila fülét, visszafordult a férfihoz, aki addigra egy denevérré vált és elnyelte a sötétség.